A magyar EU-elnökség kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a hazai turizmus a nemzetközi figyelem középpontjába kerüljön, és bemutassa a fejlesztéseit az uniós tagállamoknak – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Az MTÜ vezetője az ügynökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium közreműködésével megszervezett, budapesti Európa–Kína Turizmus Dialógus konferencián tért ki a magyar EU-elnökség szerepére – írja az Index.
Kapcsolódó
Budapest mint az uniós turizmus stratégiai központja
A július 1-jén megkezdett soros elnökség ideje alatt az MTÜ a turisztikai szakpolitikai témák kormányzati felelőseként az Orbán-kormány nevében munkacsoporti egyeztetések, szakmai konferenciák házigazdája lesz.
Ezenfelül elnököl abban a munkacsoportban, ahol szakértői szinten vitatja meg a 27 tagállam az ágazatot érintő legfontosabb szabályozási kérdéseket.
Könnyid László szerint a magyar EU-elnökség féléves időszaka egyedülálló alkalom a belföldi úti célok népszerűsítésére, illetve a közeli küldőpiacokból érkező vendégek érdeklődését felkeltésére.
Novemberben Budapest szolgál majd a turisztikai szakemberek legmagasabb szintű évenkénti konferenciája, az Európai Turizmus Fórum helyszínéül.
Beindult a vallási turizmus - 50 ezer vendégéjszakát hoznak a Jehova Tanúi
Budapesten július 5. és 7. között az MVM Dome és a Groupama Aréna lesz a kongresszus két fő helyszíne.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!