Damniczki Balázs műhelyében nem először szabadul el a fantázia, és születik hagyományosnak semmiképp nem mondható fagylaltkombináció. Csak a zöldséges vonalat megemlítve, a székesfehérvári cukrászmester az évek során készített már narancsos sütőtök ízű fagylaltot, akárcsak az uborkasaláta előtt tisztelegve kapros-joghurtos uborka ízű fagyit. Ám ugyanúgy megemlíthetjük a cukrászda korábbi bazsalikomos cékla, pattogatott kukorica és borsó ízű fagylaltjait is.
Aki még nem kóstolta volna a vanília, a csokoládé és a puncsfagylalt távoli rokonait, azoknak eláruljuk, hogy a zöldséges Damniczki-fagylaltok pont azt tudják, mint amit a nevük is ígér: az uborkás fagyi uborka ízű, a cékla cékla, a sütőtök pedig sütőtök és társai. Ugyanis, mint a cukrászmester a Napi.hu-nak elárulta: kizárólag természetes, minőségi alapanyagokból, mesterséges aromák és adalékanyagok nélkül készülnek a fagylaltjaik.
Kísérleti jelleggel
A rendhagyó fagylaltok többnyire a hétvégére készülnek, kísérleti jelleggel: ha az aktuális kreáció bejön a közönségnek, tartósan is a menü része lesz. A legutóbbi alkotást, a pörcös túrós tészta fagyit egy komment ihlette.
Már egy ideje izgatott a tejföl íze, és szerettem volna tejfölből valami finomat készíteni. Először egy mangós, maracujás tejfölös fagyit főztem, és kitettem a Facebook-ra, ahol egy kommentelő poénból felvetette, nehogy a végén csináljak egy túrós tésztás fagyit
– mesélte Damniczki Balázs, aki a hozzászólás érkezése után azonnal elindult a boltba fodros kockáért és baconszalonnáért. A tejes alapú túrós csusza fagyi végül az édes helyett inkább egy picit sósabb jellegű, semlegesebb ízvilágot képvisel. A fagylalt első rétege rögös túróból készül, erre jön rá a sós-cukros vízben kifőzött fodros kocka, majd a pirított szalonna, utána mindez következik egy újabb rétegben, végül, akárcsak a klasszikus túrós csusza, egy masszív pörcréteggel zárul a történet.
És hogy mit szól a közönség mindehhez?
Először is a túrós csusza fagyit a cukrászmester mindkét székesfehérvári boltjában lehet megkóstolni, a fővárosban pedig az Ideál Desszert cukrászdában. Damniczki Balázs szerint a fagyija meglehetően megosztó az eddigi visszajelzések alapján: egy szűk réteg eleve akkora hülyeségnek tartja, hogy ki sem próbálja, a kipróbálók 80-90 százaléka azonban rendre meglepődik, hogy milyen finom a túrós csusza pörccel, fagyi verzióban is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek