Női társelnököt nem tudott választani a kongresszus, mivel nem érkezett érvényes jelölés, így a poszt betöltőjéről hatvan napon belül kell határoznia a pártnak.
Kendernay János (a képen látható) tavaly óta az LMP elnökségi tagja, nemzetközi kapcsolatokkal, diplomáciával és európai ügyekkel foglalkozik. A férfi társelnöki pozícióért versenyre kelt Ferenczi István kispesti önkormányzati képviselő is. Az országos elnökség titkári posztját ezután is Kanász-Nagy Máté tölti be.
Kapcsolódó
Az elnökség további tagja Szabóné Szendefy Mária, Fábián Krisztina, Ferenczi István, Németh Ákos, Hanák Gábor és Pitz Dániel.
Az új elnökség három kérdésben kapott "erős mandátumot": egyrészt a párt belső struktúrájának átalakításában úgy, hogy egy "könnyedén mozgó, döntésképes pártalakulat" jöjjön létre - mondta Kendernay János. Emellett erősíteni kell az LMP zöldpárti jellegét, amelyre meggyőződése szerint Magyarországon szükség van, illetve segíteni kell a párt felkészülését az őszi önkormányzati választásokra.
Kanász-Nagy Máté ezt azzal egészítette ki: az új vezetés feladata a belső problémák kezelése, és egy olyan új alapszabály elkészítése, amely ezt a célt szolgálja.
Az LMP azért tartott teljes tisztújítást, mert május 26-án éjszaka a párt teljes elnöksége lemondott a rossz európai parlamenti választási eredmény miatt - írta az MTI.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért