Az Európai Unióval folytatott sikeres tárgyalások eredményeként a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban jelentős fejlesztési források állnak majd Magyarország rendelkezésére. Annak érdekében, hogy ezek a források hatékonyan szolgálják az ország gazdasági előrejutását, át kell alakítani a tervezés és a végrehajtás rendszerét is. Ebben a folyamatban a nemzetgazdasági miniszter fontos szerepet szán a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatalnak és most kinevezett vezetőjének, Pecze Tibor Csongornak - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a kinevezés átadásakor.
Varga Mihály elmondta: Pecze Tibor Csongor szakmai tapasztalata az uniós források tervezése és végrehajtása terén komoly támaszt jelent, hiszen 2014-től új időszak kezdődik a magyar fejlesztéspolitika területén. Január 1-től a programok végrehajtásáért felelős Irányító Hatóságok a szaktárcákhoz kerülnek, a Nemzetgazdasági Minisztérium így az összes forrás 60 százalékának tervezéséért és végrehajtásáért lesz felelős. Ennek keretében minden eddiginél több, mintegy 2000 milliárd forint jut a magyar kis- és közepes vállalkozásokhoz..
A Matolcsy György által életre hívott Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal új elnököt kapott. Az évi egy milliárd forintból működő hivatal munkájából a külvilág semmit nem lát.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban