A NAPI Gazdaság cikke.
Európában ugyanis már szinte sehol sem jellemző, hogy egyetlen ingyenes lap uralja a piacot, legalább kettő szinte mindenütt van. A Kvaka Ferenc és felesége, Kvakáné Balyi Barbara tulajdonában lévő Frenk Reklám és Kiadó Kft. már a kilencvenes években tervezte a lap megjelentetését (szinte a Metro megjelenésével egy időben), s akkor be is jegyeztették a lapot, megvizsgálták, miként fogadnák az olvasók és a hirdetői piac egy ilyen újság megjelenését, de akkor végül nem léptek piacra. Mára azonban megérett az idő a megjelenésre.
Mielőtt azonban március 20-án utcára dobták volna az első példányokat, a Szonda Ipsost bízták meg annak felmérésére, hogy az olvasók, a hirdetők milyen lapra tartanának igényt. Ebből pedig az derült ki, hogy szívesen fogadnának egy olyan újságot, amelyet egy 10–30 perces utazás során könnyedén elolvashatnak. Ennek megfelelően alakult a tartalma is, amelyet alapvetően a Független Hírügynökség hírszolgáltatására építenek, de mellettük megtalálhatóak a saját előállítású cikkek is. (Állandóan jelentkező rovataik: politika, gazdaság, érdekes, sport, s ezek mellett naponta két tematikus oldalt is megjelentetnek, egyebek között a karrier, az utazás, az ingatlan, a kultúra oldalakat.) Az értékesítőkkel együtt mintegy 25 főt foglalkoztatnak. A főszerkesztő a vállalkozással kapcsolatos pénzügyi kiadásokról nem kívánt nyilatkozni, de azt elmondta, hogy a tervek szerint két-három év múlva lehet nyereséges a lap, amelynek terjedelme függ a hirdetésektől, de átlagosan 20 oldalon jelennek meg. Az újságra, amelyet a Ringier Kiadó nyomdájában nyomnak, egyébként már a hirdetők is felfigyeltek, a piac szinte várakozáson felül fogadta a terméket. A hét öt napján (hétfőtől péntekig) jelenleg 51 ezer példányban megjelenő Buszt a Volán és a MÁV pályaudvarain, valamint az irodaházakban osztogatják, de tervezik, hogy idővel a főváros agglomerációjában is ott lesznek, s példányszámuk ez év végére elérheti a százezret.
A napokban a budapesti agglomerációban a postaládákba került a Busz lapcsalád második tagja, a Busz plusz, ugyancsak ingyenes, 110–140 ezer példányszámban megjelenő hirdetési újság. E területen nem számít kezdőnek a Frenk Reklám és Kiadó Kft., az elmúlt több mint másfél évtizedben ugyanis e cég dobta piacra a főváros környékén, illetve a Dunakanyarban, valamint Gyöngyös és Hatvan környékén a 130 ezer példányban megjelentetett Info Krónika című ingyenes hirdetési újságot, ám ezt a közelmúltban megszüntették.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.