Mint kiderült, az új KRESZ-en dolgozó jogalkotókat igencsak élénken foglalkoztatja az úgynevezett családtagi vezetés műfajának bevezetése. Ez azt takarja, amikor a tanulóvezető nemcsak hivatásos oktató, hanem jogosítvánnyal és megfelelő rutinnal rendelkező felnőtt jelenlétében is vezethet.
A Totalcar egy háttérbeszélgetésen értesült minderről, ahol az új jogszabály alkotói vettek részt, akik a jövő márciusban a kormány elé kerülő új közlekedési szabályozáson dolgoznak.
Kapcsolódó
Fontos hangsúlyozni, hogy a családtagi vezetésről egyelőre nem született konkrét döntés, egyelőre csak a háttérmunkálatok zajlanak, a szakemberek többek között az uniós és a nemzetközi példákat tanulmányozzák.
Ugyan az egyes országokban eltérőek a gyakorlatok, az mindenütt erős érvként szól a családtagi vezetés alkalmazása mellett, hogy ezáltal jóval költséghatékonyabban szerezhetnek nagyobb rutint és tudást a kezdő sofőrök. Ausztriában például a bevezetés után mérhetően csökkent a friss jogosítvánnyal rendelkezők baleseteinek száma.
Mindeközben a legfőbb ellenérv, hogy alkalmas-e minden jogosítvánnyal rendelkező szülő arra, hogy a jövő generációját oktassa.
A valódi sofőrök esete a virtuális balesetekkel
A szakemberek ezen túl dolgoznak azon is, hogy a VR-szimulátorokat miként vethetnék be a vezetőképzésben. Ezek leginkább azt az előnyt hordozzák, hogy rendkívül biztonságosak. A tanulók többek között olyan extrém, váratlan helyzeteket gyakorolhatnak, amelyek földrajzi adottságok vagy a helyzetek veszélyessége miatt a való életben kivitelezhetetlenek.
A szimulátorok használata az oktatás valamennyi pontján beépíthető: az elején a járműkezelés elsajátítását, a közepén a különböző forgalmi helyzetek megoldásának gyakorlását, a végén pedig a vészhelyzetekre való felkészítést segítheti.
Korszakváltás: jövő tavaszra lehet kész az új KRESZ
Több munkacsoport is dolgozik az átalakításon, az erről szóló javaslatcsomag jövő márciusban kerülhet a kormány asztalára.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!