Miközben jó ideje zajlik a küzdelem a 2021-2027-es uniós ciklus helyreállítási forrásaiért, a 2014–2020-as időszakot is le kell zárni.
Mint írja az Index, a 2014-2020-as ciklusban az unió tagállamai együttesen 479,22 milliárd euróból fejleszthettek, ebből 353 milliárdot folyósított számukra az Európai Bizottság, a többi pedig nemzeti önrész.
A nyilvános bizottsági adatbázis alapján Magyarország a számára rendelkezésre álló források 94 százalékát hívta le, miközben a tagországi átlag 85 százalék.
Nézzük is, hogy a teljesség igénye nélkül hozzánk képest e téren hogyan teljesítettek az egyes uniós tagállamok!
- Észtország áll az élen 100 százalékos „kihasználtsággal”;
- a dobogó második helyére Lengyelország és Litvánia került 98-98 százalékkal;
- a dobogó harmadik helyére Görögország és Csehország került 95-95 százalékkal;
- Finnország és Portugália szintén 94 százalékos teljesítményt nyújtott;
Így tehát Magyarország jelenleg holtversenyben a hatodik helyen áll.
Annyira bíznak az uniós pénzekben, hogy Orbán Viktor már a szétosztását tervezi
Miközben a magyar delegáció Brüsszelben tárgyal a hazánknak járó, de visszatartott uniós források felszabadításáról, Orbán Viktor egy rendelettervezetben már az eurómilliárdok elköltését tervezi. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Kitálalt a mérnök, ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni

Furfangos módszerrel ússzák meg a tranzakciós díjat

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány

Túrázók zuhantak a mélybe a Mátrában és Visegrádnál

A gyerek azt hitte, mumus van az ágy alatt, és tényleg

Van baj: 44 ezer Audit kell visszahívni, miután trükkös problémába ütköztek
