Az Együtt ezzel példát szeretne mutatni a pártoknak, én pedig személyes példát szeretnék mutatni a jelölteknek - olvasható a bejegyzésben.
"Teljesen mindegy, hogy milyen pártérdek miatt nem hívják vissza pártok a jelölteiket, azzal a Fideszt segítik hozzá a győzelemhez, vagy ha így folytatják, akár a kétharmadhoz. Rendkívül káros ez a magatartás akár a kampányfinanszírozás, akár a töredékszavazatok maximalizálása, akár bármely más magasztos eszmének beállított maszlag indokolja döntésüket" - hangsúlyozza a pollitikus, aki szerint az ellenzéki jelöltek egymással szemben való indításával elárulják a közös célt, az Orbán rendszer megdöntését.
"Ahhoz, hogy kormányváltás legyen minimum 50(!) helyen kell koordinálni" - emeli ki Juhász a posztjában.
AZ MSZP-DK a paktumuk keretében egyetlen helyen léptetett vissza jelöltet más párt javára, sehol senki mással nem koordináltak még. Az LMP két helyen, a Momentum 3 körzetben húzta vissza jelöltjeit. Ez nem koordináció, hanem a választók átverése - állítja Juhász, aki azt is hozzátette, hogy az Együtt már 63 helyen nem állít jelöltet, hogy ezzel biztosítsa a Fidesz legyőzésének esélyét.
'Azt várjuk el a pártoktól és azok vezetőitől, hogy kövessék a példánkat, tegyék félre a pártjuk érdekeit, és gondoljanak a választók akaratára" - írja Juhász.
A politikus ugyanakkor a jelöltek személyes felelősségét is kiemelte: ma látni lehet, hogy ha nincs koordináció, az a Fidesz kétharmadához vezethet. Viszont bármelyik jelölt dönthet úgy - akár saját pártja akaratával szemben is -, hogy visszalép.
Budapest egyes számú választókerületében mások mellett Fekete-Győr András a Momentum elnöke, Csárdi Antal az LMP fővárosi képviselője, Naszály Márta az MSZP-Párbeszéd, és Losonczy Pál a Jobbik, valamint Hollik István, a KDNP jelöltje indul.
Képünk forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél
