− Számos változás történt a felsőoktatási rendszerben idén, mindezek − a jelentkezési számok alapján − hogyan érintették a GTK helyzetét?
− Összességében nem hozott drasztikus negatív eredményt az idei felvételi időszak, bár a karon az alapképzésben 400 államilag finanszírozott hely szűnt meg. A mesterképzéseknél ennél is töretlenebb a lendület, ami a kar piaci pozícióinak erősítése szempontjából kulcsfontosságú. A GTK-n a hallgatók 70-80 százaléka fizet költségtérítést, a kar az elmúlt 15 évben stabil pozíciókat épített ki, így a tavalyihoz-tavalyelőttihez hasonló felvett létszámmal kalkulálunk idén is, nagyjából ezer első éves hallgatót vehetünk fel, amit a pótjelentkezések 200-300 fővel egészíthetnek ki. A jelentkezési adatok alapján a kereslet megvan: az intézménnyel szembeni bizalom, a kiterjedt vállalati kapcsolatok és motivációs rendszer miatt megtérülő befektetésnek érzik a jelentkezők a SZIE GTK-s diplomát. A céges partnereknél biztosított gyakorlatok − ahol a vállalatok és hallgatók már jóval a diploma megszerzése előtt megismerkedhetnek − magas arányú azonnali elhelyezkedést biztosít a végzettek körében, valamint a képzések tartalma és struktúrája is igazodik a "felhasználók" igényeihez, természetesen az akkreditációs feltételrendszeren belül. Bízom abban, hogy a Diákhitel II., illetve a többi előny összességében magas arányú beiratkozást hoz, ez azonban nagymértékben függ a családok jövedelmi helyzetétől is.

Villányi László - A vállalati ösztöndíjak rendszerbe illesztése segíti a források bővítését
Kép: Napi Gazdaság, Kovács András

− Melyek bizonyultak a legnépszerűbb képzéseknek, illetve milyen egyéb lehetőségeket kínál a kar?
− A SZIE GTK 11 alap- és 12 mesterszakot kínál, az alapképzési szakokra jellemzően magas, 300-400 ponttal lehet bejutni. Programokat indítunk a civil biztonság és védelem területén, illetve a "tudással a vidék felemeléséért" szlogen szellemében a vidék társadalmi problémáit is kiemelten kezeljük. Idén meglepő módon a gazdasági- és vidékfejlesztési agrármérnöki képzés vonzott sok jelentkezőt, ennek hátterében az áll, hogy a helyben megvalósuló EU-programok komoly apparátust, számos szakembert igényelnek. Továbbra is népszerűek a hagyományos üzleti képzések, a gazdálkodási és menedzsment, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, illetve az ezekhez kapcsolódó mesterképzési szakok. Utóbbiak közül az emberi erőforrás tanácsadó emelhető ki.

− Milyen szakok indulnak Budapesten, illetve Gödöllőn?
− A gazdasági szakokat Gödöllőn és Budapesten is meghirdeti a GTK, a részidős mesterképzések jelentőségét éppen az adja, hogy sok cég munkatársai a fővárosban, munka mellett végzik el e speciális programokat. Olyan szak is van, amely 60-80 fővel indul el, ez pedig − egyfajta keresztfinanszírozással − lehetőséget ad a kisebb létszámmal induló képzések támogatására. Az egyetem stabil piaci pozícióját jelzik a magas átjelentkezési számok is.

− A motiváció mit jelent gyakorlatban és hogyan finanszírozható?
− A forrásbővítés eszköze az egyre több vállalati ösztöndíj rendszerbe illesztése, ami nem a profitszerzést, hanem a hallgatók motivációját szolgálja, azaz lehetőség nyílik a jó eredményeket elérőknek a költségtérítés menet közbeni csökkentésére. A leendő anyagi lehetőségek függvényében felálló rendszert a hallgatói önkormányzattal közösen, belső ösztöndíjak és egyéb formák kombinációjával indítjuk majd el.

− A mostani helyzetben sokat hallani a felsőoktatási intézmények mind nehezebbé váló helyzetéről. Ezzel hogyan szembesül a SZIE GTK?
− A karnál eddig még nem volt szükség a tanári állomány jelentős csökkentésére, ám a költségvetésünkben van némi bizonytalanság. A finanszírozás megteremtéséhez minden dolgozó kemény munkájára van szükség, a bevételek növelésének a külső körülmények jelenleg nem igazán kedveznek. A legfőbb irány az idegen nyelvű képzések fejlesztése, amely kiegészül többek közt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetével, a FAO-val közösen működtetett ösztöndíjprogrammal.