A kormány célja, hogy a foglalkoztatás szinten maradjon és továbbra is legyenek beruházások; így készül fel az ország a háború utáni helyzetre – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn. Az adórendszerben nagy átalakításokat nem terveznek, az átalányadózást könnyítik meg, továbbá az iparűzési adóban várhatók kisebb változások.
Az átalányadózóknak tizenkettő helyett évente csak négyszer kell majd járulékbevallást benyújtaniuk. Az iparűzési adó esetében a sávos adózást évi 25 millió forintos bevételig választhatják a kisvállalkozások; a legkisebb cégek mindössze 50 ezer forint adót fizethetnek.
A kormány a kkv-k energiahatékonyságának javítására is programot indított, sőt, gyármentő program is működik a nagyvállalatok megsegítésére, ezen felül tovább futnak a Széchényi kártya programok, amelyek a piacinál kedvezőbb kamattal juttatják forrásokhoz a cégeket.
„Egyelőre a foglalkoztatásban nem történtek drasztikus változások, vannak olyan cégek, amelyek leépítéseket terveznek, de a munkanélküliség továbbra is rendkívül alacsony. Amennyiben szükségesnek látjuk, a munkahelyek megőrzésére is indítani fogunk programot” - mondta Varga. Kitért arra, hogy a magyar gazdaság importenergiára alapoz, és fontosnak nevezte, hogy a jövőben ez megváltozzon.
Az alternatív, lehetőleg hazai kitermelésű energiáknak teret kell adni
– mondta.
Varga megerősítette, hogy a hitelkamatok 10-15 százalék felé fognak emelkedni és az éves átlagos infláció idén 14 százalék körül lesz. Magyarországon a szárazság 40 százalékkal fogta vissza a mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljesítményét.
„Biztos vagyok benne, hogy meg fogunk állapodni az Európai Bizottsággal a Magyarországnak járó forrásokról”; decemberben hagyhatják jóvá az elvárások teljesítését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Szép summát zsebelhet be a Mol a horvátoktól

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
