A kormány célja, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben tartva erősítse a Magyar Nemzeti Bank átláthatóságát és biztosítsa az állami hivataloktól is elvárt takarékos működését – tette közzé Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Ennek érdekében a Pénzügyminisztérium az Európai Központi Bankkal egyeztetve vizsgálja annak lehetőségét, hogy a jegybank alapvető feladatait nem érintő tevékenységekre kiterjessze a felügyelőbizottság ellenőrzési hatáskörét
– írta.
A Pénzügyminisztérium a tervezettel kapcsolatban az Európai Központi Bank véleményét is kikérte, amelynek észrevételeit beépítette a javaslatba.
A pénzügyminiszter posztja szerint az EKB által megerősített javaslat az MNB alapvető feladatainak ellátását nem érinti, kizárólag a jegybank egyéb tevékenységeire terjesztené ki a felügyelőbizottság jogkörét.
Ezek közé tartozik a felügyelőbizottság előzetes jóváhagyási jogkörének biztosítása meghatározott értékhatár feletti gazdasági döntések esetén, a tájékoztatási kötelezettség szigorítása, és a beszámolási kötelezettség előírása is.
A tárcavezető azt követően posztolt a közösségi oldalára, hogy Matolcsy György a BÉT Legek csütörtöki díjátadóján rendkívül fontosnak nevezte a jegybank függetlenségét és különösen méltánytalannak nevezte, hogy a kormány irányából éppen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter felől érkeznek a támadások, aki korábban a jegybank alelnöke volt.
Varga Mihály rejtélyes válasza: „mindent a maga idejében”
A pénzügyminiszter arra mondta ezt, hogy a miniszterelnök felkérte-e már - akár informálisan - az MNB elnökének.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!