A következő hét évben 1800 milliárd forintot biztosít a kormány a térségek saját fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására, a most elindult TOP Plusz program a korábbiaknál is nagyobb lehetőségekhez juttatja a kevésbé fejlett régiókat, településeket - mondta Varga a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírásakor.
Varga Mihály felhívta a figyelmet, hogy az első pályázati felhívások összesen több mint 636 milliárd forint értékben már megjelentek – idézi a bejelentést az MTI.
Ezek a 4-es és 5-ös út fejlesztését, települések infrastruktúrafejlesztését, fenntartható városfejlesztést, önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését és foglalkozási-gazdaságfejlesztési együttműködések létrejöttét támogatják.
Kedden válik elérhetővé a bölcsődék-óvodák létesítését, fejlesztését, eszközbeszerzését támogató felhívás.
A TOP Plusz projektjeinek sikere nagyban múlik a helyismereten, a helyi gazdasági szereplőkkel való szoros kapcsolattartáson, a most induló hétéves fejlesztési periódusban is maximálisan számítanak a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének stratégiai partnerségére, tudására és aktív közreműködésére - mondta a pénzügyminiszter.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló