A keretösszeg növelésével közel 50 milliárd forintra bővül az a forrás, amelyből a kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásokat tudnak megvalósítani.
Az MTI a pénzügyminisztert idézve azt írja: a pályázat előző fordulójában több mint 1800 vállalkozás kapott közel 28 milliárd forint fejlesztési forrást. A mostani keretemelésnek köszönhetően pedig további 2000 cég részesülhet majd támogatásban.
A vállalkozások legalább 1,6 millió, de akár 100 millió forint fejlesztési forrást is elnyerhetnek. Ebből napelemes rendszert telepíthetnek, korszerűsíthetik telephelyük fűtését, hőszigetelését, de kicserélhetik az épületek nyílászáróit is - tette hozzá. Varga Mihály közölte azt is, hangsúlyozta, hogy a gazdaság újraindítása során kiemelt figyelmet kapnak a környezetbarát technológiák, ezek egyszerre csökkentik a vállalkozások költségeit, és segítik a magyar gazdaság fenntartható növekedését.
A pályázatokat a Széchenyi2020 honlapján lehet benyújtani.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban