A magyar munkavállalók és családjaik minél erőteljesebb védelme érdekében tovább szigorodhatnak a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályai idehaza. Hamarosan megkezdődik azon rendelettervezet társadalmi egyeztetése, amely – a magyar munkahelyek és a hazai munkaerőpiac védelme mellett – tovább segítheti az álláskeresők által igénybe vehető képzések megszervezését, ezzel érdemben hozzájárulva a hazai munkaerő-tartalék mozgósításához és az aktivitás további növeléséhez – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A tervezet értelmében egységessé válhatnak a munkavállalási engedélyek esetében alkalmazott szankciók, vagyis az engedély iránti kérelmet minden olyan esetben el kell utasítani, ahol a munkáltatóra a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül munkaügyi vagy munkavédelmi bírságot szabtak ki.
Kapcsolódó
A tervezet alapján az engedély kiadása elutasítható lenne továbbá akkor is, ha a munkáltató alaptalan feltételekkel elzárkózik a magyar munkavállaló foglalkoztatásától, vagy rosszhiszemű magatartást tanúsít a közvetítési eljárások során.
A visszaélések elkerülése érdekében, a magán munkaközvetítők számára ezentúl tilos lesz az Európai Unión kívülről érkező, harmadik országbeli állampolgárok közvetítése.
A hazai munkaerő-tartalék aktivizálásához és a vállalkozások munkaerőigényének minél erőteljesebb kielégítéséhez nélkülözhetetlenek a tényleges munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzések. A tervezet ennek megfelelően a képzés-kínálatot sokkal erőteljesebben a gazdaság és a munkaerőpiac igényeihez igazíthatja.
Ösztönzőrendszer könnyítheti az elhelyezkedést
Az ösztönzőrendszer könnyítheti a képzések megszervezését, bővíti az álláskeresők számára elérhető, az élethelyzetükhöz és a munkaerő-piaci kereslethez egyaránt igazodó képzés-kínálatot. Az új elemek bevezetésével egyszerűsödhet a megfelelő képzések kiválasztása, az eddigiekhez képest több támogatási lehetőség is bevezetésre kerül az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak képzésben való részvételének ösztönzése érdekében.
A kormány számára a magyar munkaerő és a magyar munkahelyek védelme az első, ezért Magyarországon továbbra is csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és a feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni
– írja az NGM.
Külföldi munkaerő alkalmazására továbbra is kizárólag csak akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. „A kormány a jövőben is a magyar munkavállalók, családok és a magyar munkahelyek védelmét szem előtt tartva, a kellő szigorral fogja alakítani a vendégmunkások foglalkoztatásának hazai szabályozását.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!