A világjárvány, a háborús környezet és az ezekhez társuló válságok a kórházakat is megrendítették, új nehézségekkel és váratlan kihívásokkal kellett szembesülniük; a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) a közellátást végző kórházak képviseletében ebben a helyzetben a "hídépítést" tartja a legfontosabb feladatának - olvasható a szervezet közgyűlésének állásfoglalásában.
Mint írták, a betegek ügyét akarják szolgálni az intézményekben, és szeretnék, ha a betegek és a hozzátartozók jobban értenék az egészségügy világát.
Jelenleg kevés az orvos és különösen kevés az ápoló, de a pénz sem elég, ugyanakkor értik, hogy a betegek könnyebben elérhető és gyorsabb egészségügyi ellátást szeretnének. A sorban állásokat, a várólisták és előjegyzések rövidítésének érdekében jobb szervezéssel és célzott programokkal igyekeznek javítani az egészségügyi döntéshozókkal szorosan együttműködve - közölték.
Ahogy azt megírtuk, jelenleg 40 ezer beteg vár valamilyen műtéti beavatkozásra a hazai fekvőbeteg-ellátásban. Szürkehályog-műtétre közel 13 ezren, térdprotézisre 11,4 ezren, csípőprotézisre pedig 7,4 ezer beteg várt márciusban.
"Az egyszerűbb beavatkozások közel vihetők mindenkihez, de meg kell tanulniuk a betegeknek és a munkatársainknak is, hogy a bonyolultabb műtétek és szakellátások biztonságosan csak központokban tarthatók fenn, és ezek eléréséhez sokszor bizony utazásra kényszerülünk" - közölte a Kórházszövetség. Hozzátették: azonnali teendők esetére a most átalakuló területi ügyeleti rendszerrel együttműködő, gyorsan reagálni tudó kórházi sürgősségi rendszert kell kiépíteni, amelyben szintén kulcskérdés, hogy a beteg, az orvos, az ápoló és a szervező is pontosan értse a helyét és szerepét.
Az állásfoglalásban kitértek arra: szeretnénk elérni, hogy a több és jobb munkáért az ápolónak, az orvosnak és a kórháznak is több pénz járjon, és hogy a gyógyításhoz szükséges költségeket fedezze a finanszírozás; a váratlan mértékű infláció és energiaár-robbanás az állam segítsége nélkül a kórházakban kezelhetetlen, a központi támogatások és közös beszerzések azonban nem szabad, hogy a gyorsaság, rugalmasság és a minőség rovására menjenek.
Kiemelték: az állandó párbeszédet szeretnének fenntartani az emberekkel, hogy ismerjék az egészségükkel kapcsolatos kérdéseket, a betegségek megelőzésének módjait, és azt is, hogy hogyan és hová fordulhatnak baj esetén.
"Kérjük mi is a megértést a hivatásukat nehéz körülmények között végző, és nagy áldozatokat vállaló asszisztenseink és nővéreink számára, valamint az egészségügyben a háttérben dolgozó minden munkatársunkra" - olvasható a kommünikében, amelyben kiemelték:
Az MKSZ Tapolcán tartja XXXV. éves kongresszusát, a háromnapos rendezvény alatt az egészségügy minden területét érintő tematikus előadásokat tartanak szakkiállítással egybekövetve.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Amíg Trump szaggatja az európai szeszt, felturbóznák a borpiacot

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Már mobilappon is fizethetünk a NAV-nak
