A Magyar Falu Program (MFP) két évvel ezelőtti elindulása óta, a falvakban megállt az elvándorlás és a népességfogyás - állította Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a KSH adatai szerint az érintett közel 2800 ötezer fő alatti település lakossága 2012 és 2019 között 74,3 ezer fővel apadt - írja a Népszava.
Az MFP két éve indult, a falusi csokot szintén 2018-ban vezették be, a 2020-as adatokat pedig még nem ismerjük, így nem zárható ki, hogy az utóbbi egy évben a folyamat iránya megváltozott. Ennek azonban ellentmondanak a polgármesterek tapasztalatai.
"Minden évben harminc-negyven emberrel kevesebben leszünk: a felük meghal, a másik felük elmegy külföldre dolgozni - mondta a lapnak Vécsi István az ukrán és szlovák határhoz közeli Ricse polgármestere. Szerinte a Magyar Falu Program érdemben nem segít rajtuk: a három beadott pályázatukból csak az az egy nyert, amelyikben a legkevesebb pénzt kérték: így kaptak tavaly hárommillió forintot az egészségügyi központra.
Hasonlóan vélekedik az ország másik felében, a Dráva mentén lévő Heresznye polgármestere, Rengel László: ők csak út- és járdafelújításra nyertek pénzt, a többi pályázatuk elbukott. A falu vezetője szerint nem az MFP-n múlik egy-egy település jövője, hiszen attól még senki sem akar egy kis faluba költözni, hogy járható a járda vagy új a játszótér. - Amíg nem lesznek munkahelyek a kistelepüléseken, vagy a hozzájuk közeli városokban, addig a népességfogyást, az elvándorlást nem lehet megállítani - mondta.
Somogyfajsz polgármestere, Sall István szerint már annak is komoly súlya van, ha a falvak meg tudják tartani az ott lévő intézményeket. Náluk például nem csökkent a község lélekszáma, ami a polgármester szerint elsősorban annak köszönhető, hogy van óvodájuk, iskolájuk, közösségi házuk, ami nemcsak szolgáltatást, hanem sokaknak munkahelyet is biztosít.
A Kaposvártól 14 kilométerre fekvő Várdán a lakosság az elmúlt három évben öt százalékkal csökkent. - Bár segítséget jelent a Magyar Falu Program, az érdemi dolgokon nem tud változtatni - magyarázta Varga András polgármester. A belterületi utakat például felújították, ám a faluba vezető út állapota katasztrofális. A lakosság megtartásához egy egész nap nyitva tartó bolt is kellene, ráadásul a háziorvos is csak hetente egyszer rendel két órát.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói