„Egy meglévő német kapcsolatunknak köszönhető, hogy Marcaliban most új berendezések tömeggyártása indulhatott el. Kaposváron a vezetékes, illetve vezeték nélküli fúrógépek, fúrócsavarozók, ütvefúrók valamint a csiszológépek gyártását 2024-ben kezdtük el, ám Marcaliban nemrég az egyik üzlet kifutott, és úgy döntöttünk, hogy a vezeték nélküli berendezések összeszerelését oda telepítjük.
A Videotonnál legyártott árut majd Németországba szállítjuk, onnan a nyugat-európai országokon kívül a Távol-Keletre, így Kínába is exportálnak a somogyi gyártmányokból” – mondta Fábián Balázs, a Kaposvári Videoton igazgatója a Sonline beszámolója szerint.
A marcali megrendelés határozatlan időre szól, az igazgató szerint előrelépést jelent a munka. Korszerű technológiát alkalmaznak, az egyik legmodernebb, szénkefe nélküli motorokat szerelik a berendezésekbe. A feladatuk összetett: az 5 szerelősoron több mint 40 termékváltozatot készítenek majd.
A Videoton igazgatója szerint különösen lényeges, hogy a nagy ipari vállalatok is több lábon álljanak, az új munka nemcsak bővíti a termékpalettát, hanem a forgalmat is érezhető mértékben növeli. Fábián Balázs szerint éles verseny zajlik a megrendelésekért, ennél a terméknél is akadtak versenytársak, ám a külföldi partnert sikerült meggyőzniük, hogy jó helyen lesz a gyártás Somogyban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
