Már nagyban zajlanak a vizes vb látványos megnyitójának előkészületei a Lánchídnál - írja a portál.
A szervezők hatalmas showműsort akarnak adni, de a színpad elhelyezkedéséből jól látni, hogy azt a kiváltságosok szűk köre láthatja csak. A hivatalos kommunikáció szerint a látvány lenyűgöző lesz, bár a hvg.hu kiszúrt pár árulkodó mondatot. Olyanokat például, mint hogy
kijelölt helyekről a közönség számára is tökéletesen látható lesz.
A budapesti nyitóünnepség ára 3,4 milliárd forint lesz, amely magában foglalja a terület és a rendhagyó vízi helyszín kialakítását, illetve a látványos fény-, videó-, multimédia-, lézer-, víz- és pirotechnikai megoldásokat felvonultató technikai megvalósítást is. Az esemény művészeti közreműködőire fordított összeg közel 1 milliárd forint.
Összevetés képen a Sziget nagyszínpadának felépítése az összes technikával, fénnyel és hangfallal együtt 100 millió forint. Az idei A-listás, nagyszínpados fellépőkre hatmillió eurót költ el a szervezőiroda. Az 1,85 milliárd forintba belefér a Sziget történetének egyik legdrágább előadója, Pink, ahogy hét napon át további 27 zenekar.
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni