A közlekedési társaság tájékoztatása szerint október 18. és 24. között lehet a főváros elővárosi forgalmában közlekedni a járművekkel, Érd vonzáskörzete és az Etele tér között, ezután a jármű Debrecenbe megy.
A pontos menetrendeket a közlekedési szolgáltatók, a Volánbusz Zrt. és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. honlapjain, és közösségi média oldalain lehet majd megtalálni – írják.
A teszt Budapesten kezdődött, ahol az utasok október 8. és 16. között a 8E vonalán próbálhatták ki a hidrogénbuszt. A jármű naponta átlagosan 272,5 kilométert tett meg, és 100 kilométerenként 8 kilogramm hidrogént fogyasztott.
A hidrogén-üzemanyagcellás hatótávnövelt elektromos járművek legfőbb előnye, hogy egy töltéssel hosszabb távot képesek megtenni, mint a kizárólag elektromos meghajtású járművek. A hidrogén magas energiasűrűsége miatt a busz kisebb tömeget cipel magával, ami lehetővé teszi több utas szállítását és kisebb terhelést jelent az útburkolatnak.
A Budapesten és környékén közlekedő hidrogénbuszt a Linde Gáz Magyarország Zrt. Illatos úti telephelyén lévő nagynyomású töltőállomáson töltik fel zöld hidrogénnel, amelynek előállítása károsanyag- és üvegházhatású gáz-kibocsátás nélkül történik. Emellett a busz akkumulátorát a Volánbusz Zrt. Hunyadi úti telephelyén töltik fel.
Óriási fejlesztésbe kezd a BKK, jönnek az elektromos buszok
Hetven járművel bővíti flottáját a Budapesti Közlekedési Központ, az új buszok 2026 tavaszától ütemezetten állnak forgalomba.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!