Völner Pál parlamenti képviselői mentelmi ügyében a parlamentnek benyújtott határozati javaslatban a Mátrix Oktatási Központ neve volt olvasható, amelynek ügyét Schadl György egyik ismerőse, R. karolta fel, és a segítségért legalább 150 millió forintot várt az iskolától. A pénzt a tervek szerint elosztották volna egymás között.
Az rtl.hu által megismert nyomozati dokumentumok szerint Völner Pál volt igazságügyi miniszterhelyettes és végrehajtásért is felelős államtitkár az ügyben több alkalommal egyeztetett az illetékes tárcák – az Emberi Erőforrások Minisztériumának, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium – beosztottjaival - írja az rtl.hu.
Kapcsolódó
A nyomozati anyagok szerint a 150-ből 100 milliót remélt magának az ügyintézésért Schadl R. nevű ismerőse: "R. ezen tisztán – úgy hogy mindenkit kielégít, mindenki boldog, mert ő azt szereti – nettó egy százaskát gondolt magának. (…) R. Pestre is küld, ide is küld, oda is küld, mindenkit kielégít, R. bácsinak egy kilónak maradni kell rajta."
Az nem derült ki egyértelműen, hogy végül pontosan mennyi pénzt kapott a „szolgáltatásaiért”, de az ügyészi papírok szerint a tervezettnél jóval kevesebbet, 50 milliót vett át Schadl barátja.
Az „ügyintézés” korántsem volt gördülékeny, előfordult például, hogy az engedélykérelmeket visszadobták, sőt a nyomozati iratok szerint az egyik telefonbeszélgetés során az is felmerült, hogy a már kiadott bizonyítványok sem lesznek érvényesek.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg