Az elmúlt évben öt milliárdos, 32 százmilliós és több mint 3800 milliós nagyságrendű nyereményt tehettek zsebre Magyarországon a lottózók - derül ki a Szerencsejáték Zrt. közleményéből. Az Ötöslottón 1294 nyertes, a Luxoron és a Kenón 113-113, a Puttón 228, a Jokeren 267, a Skandináv lottón 20-an örülhettek millióknak, emellett Ötöslottón három fogadó milliárdokkal gazdagodott, közülük ketten 1,5 milliárd, egy további szerencsés pedig közel 3 milliárd forintos összeget vihetett haza.
A Hatoslottó idén nyolc játékost gazdagított milliókkal, köztük egy szerencsés karácsony este nyerte meg a játék történetének legmagasabb összegű, 3,165 milliárd forintos főnyereményét. Az Eurojackpoton 2021. január 29-én az év legnagyobb nyereményét, bruttó négymilliárd forintot vihetett haza egy magyar játékos. Rajta kívül az év folyamán további 64 nyertes vihetett haza egymillió forint feletti összeget, köztük 15-en tízmilliót, heten pedig százmilliót meghaladó összeggel gazdagodtak. Kaparós sorsjegyekkel 642 játékosunk lett milliomos.
Az egymillió forint feletti kifizetések száma a tavalyi évhez viszonyítva majdnem megnégyszereződtek a Tippmixen, míg a Tippmixprón ötszörösére emelkedtek 2020-hoz viszonyítva. Míg az előbbi játékon 461, addig a Tippmixprón 427 esetben ért hét számjegyű összeget a tét. A Totón 62, míg a Góltotón négy fogadó tudása és szerencséje kamatozott nagy összegben. A Kincsem+ és a Kincsem+ TUTI játékokkal 80 játékos nyert hé tszámjegyet meghaladó összeget, a legnagyobb nyeremény 92 963 520 forint volt.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót