Mostantól  a korábbi egy helyett már két gépet közlekedtet Turkish Cargo, amely a török légitársaság áruszállító vállalkozása.
A török légicég gépei elsősorban textil, valamint a távol-keleti elektronikai árut szállítanak Magyarországra, kifelé pedig gyógyszerészeti, illetve gépipari termékeket, valamint Magyarországon gyártott elektronikai cikkeket visznek. A társaság heti kettőről előbb háromra bővítené a teherszállító járatainak számát Budapestre, valamint az Airbus A310-est egy nagyobb méretű A330F típusúra cserélné. Ezzel a legfeljebb 38 tonnányi kapacitás akár 64 tonnára emelkedne, járatonként.

Levend Arisoy, a Turkish Cargo magyarországi vezérképviselője elmondta, hogy nagy fantáziát és remek lehetőségeket látnak a magyar piacban. Reményeik szerint a közeljövőben már heti három járatuk is lehet, amellett, hogy a jelenleginél egy jóval nagyobb kapacitású repülőgépet állítanak forgalomba ezen a vonalon. Azt szeretnék, ha 2015-ben már napi sűrűségű cargo járat működhetne Budapest és Isztambul között.

A Turkish Cargo tavaly júliusban jelent meg a magyar piacon, Budapest és Isztambul között közlekedő heti egy járattal. A légitársaság mindössze fél év alatt mintegy 1 500 tonna árut szállított Magyarország és Törökország között. Ezzel a tavalyi év legnagyobb fejlődést elért új teherszállító légitársasága lett Budapesten.