A megalapozott gyanú szerint a két férfi társai segítségével céghálózatot hozott létre és működtetett 2017-től kezdődően fiktív számlák kiállítása céljából.
A valós gazdasági tevékenység végzése nélkül, különböző cégek nevében, stróman ügyvezetők felhasználásával kiállított számlákat különböző gazdasági társaságok felhasználták, így a fizetendő áfát jogosulatlanul csökkentették.
Készpénzben intézték
A két férfi egy nyergesújfalui irodából irányította a tevékenységet, ahol társaik az ő utasításai szerint végezték a fiktív számlák kiállítását, a készpénz felvételét, több társuk szerepe pedig a pénznek a fiktív számlákat megrendelő cégek képviselői részére történő visszajuttatása volt.
Az elkövetők összesen legalább 1,86 milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a magyar állam költségvetésének - adta hírül a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.
Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói több százmillió forint értékben foglaltak le ingatlanokat, gépjárműveket, pénzt.
Letartóztatták az áfacsalókat
A főügyészség indítványozta a bűnszervezet két vezetőjének, az egyik irodai alkalmazottnak, az egyik fiktív számlákat kibocsátó cég képviselőjének, a legnagyobb összegű fiktív számlákat befogadó cég ügyvezetőjének és az ő irodai alkalmazottjának, továbbá egy a pénz visszajuttatásában szerepet játszó gyanúsítottnak az egy hónapra történő letartóztatását tekintettel arra, hogy velük szemben fennáll a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlésnek a veszélye.
A Tatabányai Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és mind a hét gyanúsított letartóztatását 2022. július 16-ig elrendelte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót