2010 óta folyamatosan csökken a biztosításközvetítéssel foglalkozó többes ügynökök és alkuszcégek száma, mintegy ötödével kevesebb ilyen vállalkozás működik - olvasható a portálon.
9 év alatt 42 ezerről 28 ezerre csökkent a biztosításközvetítői szakmában dolgozó természetes személyek száma is.
Ennek közvetlen oka az MNB korábbi jelentése szerint az lehetett, hogy az etikus koncepció esetenként akár 20%-os jutalékcsökkenést is okozott náluk. Ugyanakkor az etikus koncepció nem okozott egyelőre akkora bevétel-visszaesést, mint amekkorát korábban sokan vártak a piacon.
A közvetítők jutalékbevétele 2010-ben szintén komoly csökkenésnek indult, 2013-ban azonban sikerült fordítani ezen a trenden és fokozatos növekedés kezdődött a szektorban. 2017-ig kellett várnia a szektornak arra, hogy megközelítsék a 2010-es, 66,3 milliárd forintos árbevételi szintet, tavaly 66,5 milliárd forintos bevételre tettek szert.
A bevételek egyre nagyobb részét teszik ki a nem-életbiztosítási szerződések (lakás, vagyon, autó, felelősség, stb.), 2011 óta ez a szektor gyakorlatilag megduplázódott, miközben az életági bevételek jelentősen fluktuálnak.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban