Idén 10 százalék feletti mértékben nőnek a vezetői fizetések a gyártás-termelésben a Wyser kutatása szerint. A legnagyobb béremelést a kutatás-fejlesztési területen dolgozók kapták, ahol a keresetek 13 százalék feletti mértékben nőttek.
A gyárigazgatók bére már átlépte a bruttó 3 millió forintot, akiket a műszaki igazgatók követnek 1,9 millió forinttal. A klasszikus funkcionális területeken dolgozó vezetők – például mérnökség, minőségbiztosítás, kutatás-fejlesztés – átlagosan 1,6 milliós bérre számíthatnak.
A kutatás szerint a vezetőknek nem az alapbér a legfontosabb tényező, amikor döntenek egy cég mellett:
- a bónusz,
- a cégkultúra,
- a szektor,
- a lokáció,
- illetve az is fontos, hogy milyen hátterű a vállalat,
- és kifejezetten fontos számukra az egészségügyi biztosítás, a nyugdíj-előtakarékosság, illetve a részvénycsomag is.
A Wyser kutatása szerint a vezetők nyitottak a vidéki pozíciókra is: a válaszadók 55 százaléka akár el is költözne abból a városból, ahol él egy jobb ajánlat, projekt, innovatívabb technológia vagy szakmai kihívás miatt. A bérek azonban régiónként eltérnek. Az általános piaci helyzet szerint ahogy Kelet-Magyarországról haladunk Nyugat-Magyarország felé, úgy nőnek a fizetések. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fizetései minimum 20 százalékkal maradnak el Győr-Moson-Sopron megye kereseteitől, azonos munkakörben.
Az autóipar a legvonzóbb szektor
Az autóipar hosszú ideje meghatározó a magyar feldolgozóiparban, klasszikus húzóágazat, és folyamatos megújulásra törekszik. Most komoly átalakuláson megy keresztül, ám úgy tűnik, hogy ez inkább vonzó a dolgozóknak, mintsem kockázatként értékelnék.
Kapcsolódó
A második legnépszerűbb iparág az elektronika, amely válságállóbb, mint az autógyártás. A harmadik helyen a repülőgépipar áll, ahol a személy- és légis zállítás erősödése látható.
A kutatás alapján a második legkedveltebb cégkultúra a skandináv, amely a hasonló a némethez, de emberközpontúbb.
A válaszadók 55 százaléka szívesen dolgozna hazai tulajdonú cégnél, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalatok is képesek olyan kedvező munkakörülményeket, színvonalat, pályaképet biztosítani, mint a nyugati multinacionális cégek.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg