A tőzsdén forgó Delta informatikai cég komoly mérföldkőhöz érkezett: szerződött a világ legnagyobb vállalatával. Az Apple termékek hivatalos magyarországi forgalmazójával, az Apcom Hungary Kft-vel kötöttek stratégiai megállapodást, ennek alapján a Delta az Apple hivatalos viszonteladója lett. A Delta csoport az egyik legnagyobb informatikai rendszerintegrátor Magyarországon.
Tőzsdei társaság
A Delta immár 35 éves múltra tekint vissza, de pár éve úgy döntöttek, hogy tőzsdére jönnek. Ez az Est Media társaságon keresztül történt, mintegy beköltöztek a társaságba, így nagy közkézhányad maradhatott a cégben, amit fontos szempontnak tartottak. A társaság ma már a tőzsde teljes jogú tagja, a BUX index komponense.
Apple termékek
A társaságnak közel 1500 ügyfele van, akik teljeskörű rendszerintegrátori szolgáltatást várnak, ezen belül az Apple termékeit felhasználók igénylik az Apple termékek rendszerszintű használatát informatikai rendszerükbe. Más ügyfeleknél javasolni fogják ezek használatát, meggyőzve az ügyfeleket az előnyökről. A Delta hangsúlyozza, hogy minden termék és szolgáltatás esetében teljes körű szolgáltatást nyújt a tervezéstől a teljes kivitelezésig, majd a működés közben felmerülő problémák elhárításáig.
Kiemelt biztonság
A Delta a Nato partnere is, így a biztonság kérdése a a cégnél rendkívül fontos, ezt a kiemelt biztonsági szolgáltatás minden ügyfelüknek tudják nyújtani, és ebben jelentős szerepet kapnak az Apple termékei, melyekkel ezt könnyebben megvalósítják. Az Apple termékei ugyan drágábbak, de a fenntartási költségek olcsóbbak, a felhasználás egyszerűbb, kevesebbszer szükséges a dolgozónak az informatikus szakember segítségét kérni.
Az Apcom Hungary ügyvezetője a Deltával kötött együttműködési szerződésről elmondta, hogy az általuk kínált Apple termékportfólió immár alkalmas arra, hogy bármely cég informatikai hálózatában megállja a helyét, legyen szó ipari, szolgáltatási vagy akár közigazgatási szervezetről.
Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!