Ek a múlt héten közölte, hogy biztosította a Forbes szerint 2,8 milliárd dollárra értékelt Arsenal megvásárlásához szükséges forrásokat. A brit média arról számolt be, hogy az Arsenal nagyjai, Henry, Dennis Bergkamp és Patrick Vieira támogatják Ek ajánlatát. A klub amerikai tulajdonosai azonban, akiket a szurkolók a erősen támadnak az elmúlt időszakban, miután az észak-londoni csapat sikertelenül próbált megalakítani egy az UEFA-tól különálló európai szuperligát, az eladásról szóló híreket cáfolták - írja a Reuters.
Stan Kroenke és fia, Josh közös nyilatkozatban reagált Ek érdeklődésére, amelyben azt írták, hogy továbbra is "100 százalékban elkötelezettek az Arsenal mellett", és nem érdekeltek a klubban lévő részesedés eladásában.
"Ő (Ek) már megkereste (a Kroenke családot), és maga mondta, hogy összegyűjtötte az alapokat, hogy biztos legyen benne, hogy jó ajánlatot tud tenni" - mondta Henry a Sky Sportsnak.
"Most már meg kell hallgatniuk. Sokan azt kiabálják, hogy ki akarják rúgni a tulajdonost. Mi megpróbálunk megoldást kínálni a szurkolók bevonásával és a klub egyéniségének visszaszerzésével" - kommentált a francia klasszis a híreket. A Spotify és az Arsenal is elutasította, hogy kommentálja Henry észrevételeit.
Az Arsenal egyike volt annak a hat angol klubnak, amely csatlakozott a tervezett Európai Szuperliga projekthez, mielőtt a szurkolók, a játékosok és a brit kormány tiltakozásának viharában visszalépett.
A klub kilencedik a Premier League tabelláján, és az Európa Liga elődöntőjébe jutott ebben a szezonban.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni