Újabb érdekes tételeket hirdetett árverést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): többek között a tavaly tavasszal bedőlt Alexandra könyvesbolt-hálózatról ismert - 2013-ban a Napi.hu 100 leggazdagabb kiadványában még 10,9 milliárdos vagyonával az 55. helyen szereplő - Matyi Dezsőhöz köthető borászatból származó borokra lehet licitálni.
A felkínált csomagok összesen 62 palack bort tartalmaznak, becsült értékük pedig összesen 228 ezer forint. A legdrágábbak közé tartoznak a 2011-es Cabernet Franc vörösborok, ebből 6 palackra minimum 17 ezer forintos ajánlatot kell tenni, míg a becsült érték 34 ezer forint.
Kapcsolódó
Vannak ennél olcsóbban elérhető borok is: a 2012-es kékfrankosból ugyancsak 6 palackra a minimális ajánlat 10 750 forint forint, a becsült érték ezeknél 24 ezer forint. Az egyik legolcsóbb tétel 6 palack 2013-as Sauvignon Blanc fehérbort tartalmaz, ezért legalább 5000 forintot kell ajánlani, itt a becsült érték 10 ezer forint.
A borok mellett más tartós élelmiszerekre is lehet jelentkezni, például egy 15 ezer forintra taksált vegyes kávécsomagra, valamint 12 ezer forintot érő fűszercsomagra is. Van még a kínálatban 13 darab 5 literes 100 százalékos almalé is, ezekért minimum 13 ezer forintot kell adni, szemben a 26 ezer forintos értékükkel.
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet