- Amikor legutóbb, karácsony előtt beszéltünk, úgy nézett ki, hogy mostanra boldog és elégedett nyugdíjas lesz. Olyan, aki a hozzá méltó módon tudja lezárni a szakmai élete legfontosabb korszakát. Emlékszem, mennyire meglepett, hogy minden feszültség nélkül mondta azt: 2020-ban a legtöbb energiáját nem szőlőbe és borba, hanem a nyugdíjas létbe betanulásba, illetve a háza körüli kiskert rendbe tételére fogja végre fordítani. Most mégis itt vagyunk a birtok tolcsvai központjában, ahová 1993 óta dolgozni jár....
- Az ember csak tervezhet, ugye... Tavaly év végén azt tudtuk, hogy a szüretünk minőségben és mennyiségben is elképesztően jól sikerült, és hogy a kereskedőink is kimagasló évet tudtak zárni. Ez alapján úgy láttam, hogy gond nélkül át lehet adni a stafétát a következő birtokvezetőnek.
A váltást egy természetes folyamat részének tekintettem. Már 15 éve is azt mondtam neked is - mert ez soha nem is volt kérdés számomra -, hogy az Oremus birtokot az adottságai arra predesztinálják, hogy világszinten is naggyá váljon. De ehhez nem elég egy generáció munkája. Ebben a történetben így nem is az egyes ember a legfontosabb, hanem az, hogy ő a birtok előbbre jutásához hozzá tudja tenni a saját tudását. Tavaly év végén azt éreztem, hogy én minden tőlem telhetőt már beletettem ebbe.
- Ki kezdeményezte nyugdíjazást?
- Én jeleztem a tulajdonosnak, hogy "itt az idő", mert beléptem abba a korba. Ennek megfelelően, március elején még volt egy utolsó nagy körutam: különböző spanyol városokban három napon kereszül bemutattuk a 2018-as Mandolást. A friss évjáratú nagy furmintunkat nagyon jól fogadták, így, sikerrel zárva már tényleg csak arra készültem, hogy május végéig megérkezik az utódom, akivel az ügymenetek átadása miatt 1-2 hónapot együtt dolgozunk, aztán veszem a kabátomat.
Viszonylag nyugodtan készültem is arra, hogy alaposan megváltozik az eddigi életem. A változás jött, csak nem úgy, ahogyan terveztem.
Amikor a koronavírus-járvány miatt hirtelen lezárultak a határok, nálunk nem volt, aki átvegye az irányítást. A fejvadász cég ugyan az utolsó körnél járt a keresésben, de végül a megtorpanásig nem tudta lefolytatni a megfelelő számú és mélységű interjút. Pedig már a repüljegye is megvolt a tulajdonosnak, hogy a végső döntés kimondására ide utazzon, aztán mindent zárójelbe tett és felfüggesztett a kialakult koronavírus-helyzet.
- Olyan volt ez, mint amikor a 3000 méteres akadályfutás során a versenyző köreit elszámolják, és bár jól finisel, amikor célba ér, szólnak neki, hogy futni kell még egy kört? Egyáltalán: hogyan zajlott az a beszélgetés a spanyol tulajdonossal, amikor megkérte: maradjon még?
- Ezt én nem így fogom fel, és a köröket se számolta el senki. A telefonbeszélgetés teljesen racionális keretek között maradt. Ahogyan mindenki, ő is arra hivatkozott, hogy olyan szituációba kerültünk, ahol nem szabad hirtelen, illetve: nem megfelelő alapozottságú döntést hozni. Ezért arra kért, hogy ha lehet, akkor maradjak még egy fél évet a helyemen. Tiszta sor, nem is volt mit gondolkodni rajta.
- Ez azonban gyakorlatilag azt jelenti, hogy az idei szüret előkészítése és levezénylése is önre hárul majd - akkor is, ha a nyár folyamán megérkezik a birtokra az utódja.
- Nem ilyen drámai ez a helyzet, mert a Tokaj Oremus alapvetően azért egy csapatként működik. Biztos vagyok benne, hogy ha fél évig nem lennék itt, attól azért még a birtok zavartalanul működne...
- A Tempos Vega Sicilia részéről ezt azért mégsem próbálták ki...
- Nem arról van szó, hogy a működéshez minden nap kellene az ügyvezető! Inkább arról a pszichés biztonságról, arról a létező formai kötelezettségről, amit egy ilyen nagybirtok megkövetel. Ezért is volt természetes, hogy maradtam. Akkor is, ha március közepe óta eléggé szomorú vagyok, mert életemben másodszor is kénytelen vagyok átélni ezt a nagyon erőteljes, mindenre hatással lévő, alapvető változást.
Határozottan úgy érzem magam most, mint amikor közel 30 éve megszűnt a KGST piac. Akkor az állami borászati cég vezetője voltam, és ott is az volt az elsődleges kérdés, hogy árbevétel nélkül hogyan, meddig fogjuk tudni fizetni az embereket.
Az Oremusnál 20 éve a teljes piaci értékesítési rendszert úgy, és arra építettük föl, hogy elsősorban a nagyon jó nevű éttermekbe és szakboltokba szállító kereskedőkkel dolgozzunk - úgy Magyarországon, mint a világban. Míg januárban és februárban a világ 50 országába töretlen volt a kiszállítás, ez március-április-májusban szinte teljesen megállt. És valójában senkinek fogalma sincs arról, hogy - a közelmúltban megkezdett lazítások ellenére - ez a helyzet meddig tart majd, és hogyan fogunk kijönni belőle. Ez a fajta stressz nekem már ismerős. Amikor azt érzed, hogy nem miattad, de megáll az egész olajozott, feltöltött, tövig nyomott gázpedállal robogó gépezet, és az okokat nem csak magyarázni, de értelmezni is nehéz. Mindeközben pedig a kivezető utat is ki kellene dolgozni, fel kell mutatni.
- Utóbbi sikerült már, vagy azért van még egy kis pánik?
- Ahogyan a krízisekre általánosan jellemző, a Covid-helyzet nagy tanulsága is az lett, hogy bár "mentés" címén sok mindent meg lehet próbálni, de a pánikolás biztosan romboló hatású. Én azonban már amúgy is túl idős vagyok ahhoz, hogy pánikba essek...
Nem igaz, hogy a kialakult helyzet és a központi intézkedések minket, személy szerint olyan nagyon korlátoztak volna például a lokális mozgásban vagy a hétköznapi munkánkban. Itt vidéken, itt Tokaj-Hegyalján még Budapesthez képest sem éreztünk a helyzetből gyakorlatilag semmit, így gond nélkül dolgoztunk a szőlőben, mivel az ágazatunkra nem zárták rá kulccsal az ajtót. De ettől még a globális következmények ide is begyűrűztek, és ezeket helyben kezelni is kell. Arra utalok, hogy az Oremusnál például ketten csak a már említett kereskedelmi kapcsolatokkal foglalkoznak, plusz még ketten, akik a kezük alá dolgoztak az adminisztrációban, illetve további hat olyan emberem van, akik normál menetben ezidőtájt a palackozóban letöltött, címke nélküli borokat - a beérkező megrendeléseknek megfelelő formában és ütemben - felcímkézik, és előkészítik a kiszállításra. Ezek a feladatok mind okafogyottá váltak, a láncreakció tehát mégis elért minket. Az ilyen helyzetekre kellett felelősen reagálni. Úgy, hogy végig, mindenkinek tudtunk értelmes munkát adni.
Az Oremus birtok Tokaj-Hegyalja egyik 100 hektáros középbirtoka, ahol jelenleg is 65-en dolgozunk, annyian, mint amikor a járvány kitört. A tartalékainkból finanszírozzuk az életünket, de gondolkodnunk kell azon, hogyha ez a helyzet tovább tart fél évnél, akkor mit tudunk tenni. A korábban már betervezett beruházásokat átütemeztük, és elfogadtuk, hogy újra kell írni az idei év pénzügyi terveit. De menedzseljük magunkat, és arra készülünk, hogyan tudjuk túlélni ezt a helyzetet.
- Mekkora a kár? Nem feltétlenül csak az euróban kifejezett kereskedelmi forgalomkiesésre gondolok, hanem arra is, amitől a rendszerük működik - és ami a marketing és márkaérték oldalon kiesett. Fel lehet-e mérni mindezt?
- Apróságnak tűnhet, de már telt házas foglalásaink voltak májusig; hetente jöttek volna különböző országokból szakújságírók, marketinges emberek, különböző szolgáltatók emberei. Abszolút telt házra készültünk. Ehelyett azt kellett menedzselni, hogy ezeket a programokat úgy tudjuk lemondani, hogy az érdeklődés irányunkban továbbra is fenntartható maradjon. Ez is egy kármentés volt - és a jelek szerint jól sikerült, mert ha újra meg lehet nyitni a birtokot, a biztonsági előírások betartása mellett mindenkit fogadni tudunk majd.
Azt, hogy mennyi bevételtől estünk el ez alatt a pár hónap alatt, egyszerű volna kalkulálni: tavaly ilyenkor százezer palackkal kevesebb volt a raktárban. A kárfelmérésben ennél nagyobb nehézséget jelent az, hogy újra kell építenünk azt a kereskedelmi rendszert, amivel 20 év alatt jutottunk el idáig. Reményeink szerint augusztustól, talán szeptembertől személyesen is elutazhatunk már majd azokba az országokba, ahol a nagykereskedőinkkel találkozva megvizsgálhatjuk, hogyan tudjuk újjászervezni a korábban már meghódított piacokat.
Ez akkor is nagy gombóc a torokban, ha a Tokaj Oremusnak Magyarországon talán minden más borászattal szemben van az az óriási előnye, hogy a birtok marketinggépezete négy spanyol borászattal (Vega Sicilia, Alión, Pintia, Macán) integrálódva dolgozik a világpiacon. És bár most úgy látszik, hogy a kínálatban eddig is meghatározó spanyol vörösborokkal kereskedelmileg nem lesz akkora probléma, mint amilyennek az elsőre tűnt (és így azok újra piaci lendületbe hozása is menni fog), azért mi még nem tudtunk teljesen hozzájuk erősödni. Így csak bízni tudok abban, hogy végül számunkra sem lesz túl nagy a törés.
- Sok tokaji borászat is az online kereskedelemben látta meg a szükséges fényt az alagút végén. Mit gondol erről?
- A webáruház a magánvevőkkel való direkt kontaktusokra épül, nekünk viszont az egész kereskedelmi politikánk alapja, hogy nem direkt akarunk eladni. Szak-nagykereskedőkkel és olyan disztribútorokkal dolgozunk, akiknek ez a hivatásuk, így a mi szintünkön nem tud látványosan sikeressé válni az online kereskedelem. Maximálisan nyitottak vagyunk erre az irányra is, de úgy véljük, hogy ezen a téren nem lehet mindent az informatikával helyettesíteni.
Jobban hiszek abban, hogy a határok előbb-utóbb ki fognak nyílni, hogy utazni fogunk tudni, és a direkt kapcsolatok, a privát vevők, a gyűjtők és azok a disztribúciós rendszerek, amelyek kiszolgálják a turizmus által gerjesztett éttermi hálózatot, újra eredményesen fognak tudni működni.
- Ahogyan az európai gazdaságét, az Oremus birtok újraindítási gombját is megnyomták. Mire-hogyan helyeződik át a hangsúly?
- Az egész vészhelyzetből azt tanultam meg, hogy még nagyobb nyitottsággal kell lenni a világ felé. Még jobban ki kell nyitni a birtokunkat a nemzetközi irányokba, mert onnan érzi az ember igazából, hogy merre halad, hogyan változik a világ. Tokaj predesztinálva van a Magyarországon kívüli piacokra, de ehhez a tudásunkat, a tevékenységünket még jobban intellektualizálni kell, és még jobban rá kell hangolódni a humán tartalmakra.
Mint mindenki, az elmúlt hónapokban én is sokat gondolkodtam. Meggyőződésem, hogy túlságosan iparosodottá vált körülöttünk a világ, és még mi, az Oremus is abba a hibába estünk, hogy mindent és mindenütt gépesíteni, korszerűsíteni akarunk, miközben több humánumot és több természetközelséget kellene biztosítani. A bezártság alatt értettem meg igazán, amit korábban, Burgundiában egy borász mondott nekem; hogy "merni kell nem hozzányúlni a borhoz". Mert az igazi kincs a nem hozzányúlni ahhoz, ami ott 100 éves tradíció és tapasztalat alapján szinte készként "adja magát".
Ehhez azonban az ember "védelme" is alapvető fontosságú, mert a képesítésük színvonalának emelése, az emberi tartalmak kidomborítása az igazi kincs. Ha ezt nem tudjuk meglépni most, az újraindítás, a váltás során, akkor ez az egész tényleg nem szól másról, mint a piaci sikerek hajszolásáról, pénzről, profitról. Pedig a minőségi tartalmak nem csak a termékben fontosak, hanem a szolgáltatásokban, a helyszínben, abban, hogyan néz ki a szőlőskert, mennyire vagyunk biók, természetkedvelők, és hogy mennyire akarjuk az emberi élet alapvető vonatkozásait javítani, az elidegenülésünket visszaszorítani. Számomra ez vált mostanra evidenssé.
Ami a birtok jövőjét illeti, az ma is a szisztematikus építkezésről szól. Éppen ezért tartanám célszerűnek, hogy az utánam érkező birtokigazgató az egész Oremus-csapatot összetartsa. Az utóbbi öt évben rengeteg fiatal, agilis, tettre kész fiatallal gyarapodtunk, őket szakmai oldalról érdemes újabb és újabb kihívás elé állítani. Ehhez alapvető fontosságú, hogy továbbra is minimalizálni kell a bizonytalanságot. A 2020-ból még hátralévő időszakban ennek az építkezésnek lesz egy, a korábbiakhoz képest egészen más dinamikájú - és ráhangolódást igénylő fázisa.
- A 37-es főútról lefordulva, Tolcsva elején, a Grand Tokaj állami vállalat épületének előkertjében áll egy "reklámszobor". Egy aszús üveg formájú óriási márkajelző ez, ami alakját tekintve akár megfelelőnek is nevezhető, de amit a zavaros, mustársárgára aszalódott színe értelmezhetetlen üzenetűvé aljasít le. Erős kritikának tartaná, ha azt mondanám: ez a baj Tokaj-Hegyaljával?
- Ha azt mondja, hogy "ez a baj az állami részvétellel" Tokaj-Hegyalján, akkor egyetértenék.
El kell fogadni, hogy továbbra is átmeneti állapotban van az egész borvidék, hiába, hogy én is, mások is hittek abban, hogy a rendszerváltás után sokkal drasztikusabb és mélyebb változások lesznek. De az elmúlt 25 év summája az is, hogy a sok negatívum mellett a borminőséget, az eladásokat, az emberek véleményformálását illetően sok birtok sok modellértékű eredményt is fel tud mutatni.
Vannak problémák, és ennek része az is, hogy az állami cégre nincs szükség. Erről ugyanaz a véleményem évtizedek óta: az állam a piaci szférában nem a legjobb szereplő. Rengeteg lehetősége megvan arra az államnak, hogy segítse a piaci szereplőket, mert ott a helye az alapok létrehozásában, az oktatás, a kutatás, a minőség- és eredetvédelem területén, de bárhol máshol csak zavarokat okoz. Pláne, hogy ma már európai uniós rendszerek vannak a különböző gazdasági természetű problémák kezelésére, így - ha ezeket jól használnánk - az államnak nem kellene piaci szereplőként zavarnia a rendszert. Csak hát itt nem sikerült igazából a magánosítás folyamata, és így, eddig mindig az lett a vége, hogy bármilyen politikai formáció ült hatalomba, soha nem merték ezt a kérdést elengedni.
De már más jellegű, belőlünk fakadó problémákkal is foglalkozni kéne! Például azzal, hogy Tokaj-Hegyalján - bár rengeteg új birtok van, de - már nem barátkozunk, nem beszélgetünk egymással. Franciaországban, ha végignézem Burgundiát, ott a bortermelők - akik többen vannak mint mi -, mind ismerik és tisztelik egymást. Nincs olyan, hogy valaki nem akar barátkozni mert az egyéni érvényesülés nem áll mindenek felett.
- Mit mondana azoknak az újonnan érkezőknek, akik fogadkoznak, hogy jövőre (vagy néhány év múlva) megváltják a borvidéket?
- Azt mondanám: rendben, lássuk, hogy csinálod! És ha nem megy, mert nem fog menni, akkor se csüggedj, tarts ki, haladj a célod felé, mert ha szerencséd van, akkor 20-30 év múlva lehet, hogy igazad is lesz! Én már tudom, hogy anélkül ez nem megy, hogy az ember bele ne tegye az életét. De útközben arra is rájöttem, hogy eközben el kell tudni érni, hogy mindezt boldogan tegyük. Mert ha a munkájában boldog és azzal elégedett emberek készítik a bort, akkor az mindig csak még jobb lesz.