A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt kiemelt főnyomozója, egy rendőr alezredes, egy volt rendőrségi főnyomozó, egy, korábban a titkosszolgálatnál dolgozó magánnyomozó is vádlottjai lettek annak a bűnügynek, amelynek egyik szereplője Balogh Sándor üzletember. Balogh - aki Mager Andrea közvagyonért felelős miniszter első férje volt - jelenleg is szökésben van, a hatóságok 2019 novemberében akarták elfogni, ám a vállalkozó valahonnan fülest kaphatott, meglépett az őt figyelők orra elől és azóta is bottal ütik a nyomát. (Korábbi sajtóhírek szerint Dubajba szökhetett, onnét Afrikába.)
Az ügy, amelyben Balogh is érintett és amelyben most vádat emeltek, még 2017 elejére nyúlik vissza. A hvg.hu által megszerzett vádirat szerint Balogh, aki ekkoriban a budapesti úszó-világbajnokságot szervező cég, a Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója, illetve a Magyar Afrika Társaság alapítója és vezető tisztségviselője volt, ekkor adott megbízást két magánnyomozónak – a vádirat megfogalmazása szerint – “a személyével, illetve hozzá köthető személyekkel és cégekkel kapcsolatos információk gyűjtésére a gazdasági, politikai, büntetőeljárási helyzetük, az őket érintő ilyen jellegű kockázatok rendszeres felmérésére, értékelésére”.
A zűrös cégügyei miatt kért belső NAV-os adatokat
Balogh a vád szerint egy rendkívül bonyolult és szerteágazó tulajdonosi és vezetői összefonódásokból álló, kiterjedt céghálót működtetett. Ennek a céghálónak volt a része a 2018 decemberében egy felszámolási eljárásban megszüntetett cég, az SW Workforce Kft. is. A vádirat szerint Balogh azt kérte a két magánnyomozótól, hogy derítsék ki, folyik-e olyan eljárás a NAV-nál, ami az ő személyét vagy cégeit érinti, és ha igen, akkor ennek a részleteit tudják meg. Magyarán Balogh arra kérte őket, hogy olyan bűnügyi adatokat szerezzenek meg, amihez a NAV illetékes munkatársain kívül más nem férhetne hozzá - írja a lap cikkében.
A két magánnyomozó közül K. Lajos, aki korábban a titkosszolgálatnál, illetve a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál is dolgozott, felkereste a NAV egyik kiemelt főnyomozóját, N. Róbertet, aki a kérésére lekérte ezeket az adatokat az adóhatóság VpRobotzsaru rendszeréből. (N. Róbert a magánnyomozóknak tett szívességekért cserébe egyebek mellett ingyenes vadászatot, kubai szivarokat, egy 150 ezer forint értékű vadászpuskát, vadász vendégjegyet kapott “ajándékba”, és ingyenes jogi képviseletet.)
Más ügyben is nyomoznak
Balogh Sándor a korrupciós bűncselekmény (befolyás vásárlása) mellett érintett egy másik ügyben is, amelyben általános forgalmi adóra (áfa) elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett gyanújával nyomoz az ügyészség.A vádirat szerint a magánnyomozók szolgálataiért Balogh rendszeresen fizetett havi megbízási díjat, összesen több mint 35 milliót.
Balogh Sándor azután került a hatóság látókörébe, hogy a belső elhárításért felelős Nemzeti Védelmi Szolgálat látókörébe kerültek K. Lajosék. Megfigyelték őket, így azt a találkozót is, amikor egy ismeretlen férfival találkoztak egy budai kávézóban. Ő volt Balogh, akit ezután szintén elkezdett “feldolgozni” a titkosszolgálat. Egy belső titkosszolgálati feljegyzés egyébként Seszták Miklós egykori miniszter “helytartójaként” emlegette Baloghot - írja a hvg.hu.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Nyélbe ütik Trump és Zelenszkij bizniszét, azt is tudni, mikor

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél
