Az Erste Bank a napokban közölte: az eddig felvett babaváró hitelek 46 százalékánál már fel is függesztették a törlesztést, azaz megszületett legalább egy gyermek vagy a magzat elérte a 12 hetes kort. Ennek kapcsán a Bank360 utánajárt, hogy mi a helyzet a több pénzintézetnél.
Az OTP Bank beszámolója szerint eddig nagyjából 22 ezer igénylés érkezett a bankhoz, amelyből 16 ezret folyósítottak. A folyósított ügyletek mintegy negyven százalékának esetében került felfüggesztésre a törlesztés.
Az MKB Bank és az UniCredit Bank szintén 40 százalék közeli felfüggesztési arányról számol be, mindkét bank nagyjából 8 milliárd forintnyit folyósított eddig az október végi közlésük alapján.
A CIB Banknál pedig az igénylők 43 százaléka függesztette fel a törlesztést, az eddig folyósított összeg pedig 11 milliárd forint. A K&H Bank több mint 3500 igénylést fogadott be 34,3 milliárd forint értékben, amelyből 27,3 milliárdot folyósítottak is, ebből pedig 44 százalék kérte a felfüggesztést. A Gránit Banknál az 1 milliárd forintnyi folyósított hitel több mint harmadánál függesztették fel a törlesztést.
A Sberbank és a Budapest Bank nem adott választ arra a kérdésre, hogy mekkora a felfüggesztési arány, előbbi a babaváróval kapcsolatos statisztikákat üzleti titokként kezeli, utóbbi pedig annyit közölt, hogy 13 milliárd forintnyit folyósított eddig a babaváró hitelből. A Raiffeisen Bank adatai nem publikusak, a Takarékbank pedig nem rendelkezik egyelőre az információval, de az kiderült, hogy 25 milliárd forint értékű babaváró hitelt folyósított.
Már vannak késedelmes ügyfelek
A Bank360 nem csak erre volt kíváncsi, hanem arra is, hogy vannak-e esetleg olyan ügyfelek, akik már most elakadtak a hitel törlesztésével.
A válaszadó bankok közül egyedül az MKB jelzett eltérő mértékű késedelmet az ügyfelek 2,5 százalékánál, míg a Gránit Bank, az UniCredit Bank, a K&H Bank, a Takarékbank és a CIB Bank megfelelő visszafizetési magatartásról számolt be.
Az igénylések elutasítási arányáról egyedül az MKB Bank és a CIB Bank osztott meg pontos információt: az MKB Banknál az igénylések 3 százaléka, a CIB Banknál az igénylések 10 százaléka bukott el.
A pénzügyi portál erre az esetre azt tanácsolja, hogy bátran igényeljen másik banknál, hiszen eltérő hitelbírálati szabályoknak kell megfelelniük az ügyfeleknek bankonként.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!