Azok, akik például lakáshitellel rendelkeznek, átlagosan havi 50-70 ezer forintos törlesztőrészletet fizetnek, így ezzel az érintettek számára átlagosan felére, vagyis mintegy 5 millió forintra csökken az az összeg, amelyet babaváró támogatásként igényelhetnek és szabadon elkölthetnek. Különösen megterhelő ez a várandós kismamák esetében, akik már jelenleg is táppénzen vannak - mondta Vajnági Richárd, a City Hitelbróker ügyvezetője a portálnak.
A babaváró támogatást júliustól azok a 18 és 40 év közötti feleségek kérelmezhetik, akiknek magyar lakcímük van, a házastársak legalább egyikének minimum 3 éve folyamatos tb-jogviszonya van (ez hallgatói jogviszony is lehet), valamint legalább az egyiküknek ez az első házassága (illetve ha volt is mindkettőjüknek már házassága, akkor egyiküknek sem lehet még gyermeke).
A lehetséges 10 millió forint kölcsön felvételét (amelynek legfeljebb havi 50 ezer forint lehet a törlesztő részlete) ugyanakkor korlátozza az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (jtm), tehát az alacsonyabb jövedelműeknek nem feltétlenül van akkora keresete, hogy a bankok jóváhagyják a teljes összeg felvételét. Éppen ez az, ami miatt az is kellemetlenül érintheti a kismamákat, hogy a korábbi hiteleket nem tudják kiváltani, mert így a törlesztők összeadódnak, és együtt érhetik el a teljes jövedelem legfeljebb 50-60 százalékát, annak megfelelően, ahogy azt a jogszabály meghatározza.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás