Kivételes helyzetben vannak a szomszédos főváros lakói, ahol még a csapból is forrásvíz folyik. Bécs vízellátását ugyanis hetven Alsó-Ausztriában és Stájerországban eredő forrás biztosítja. Bár a szárazság az osztrák fővárosra is rányomta bélyegét, a városlakóknak még sincs okuk aggodalomra - írja közleményében WH Digital GmbH, Bécs külképviseleti irodája.
A vízellátás folyamatosan biztosított, még csak spórolni sem kell a vízzel – állítja a bécsi vízellátásért felelős Wiener Wasser szóvivője, Astrid Rompolt, aki ennek ellenére óvatosságra int, hisz az erőforrások végesek. Bár az utóbbi negyven évben 150 literről 130 literre csökkent a bécsiek egy főre jutó napi vízfogyasztása, a népességnövekedés miatt azonban 2050-ig várhatóan 15 százalékkal fog nőni a teljes vízfogyasztás.
Ott rezsicsökkentés helyett felújítanak és fejlesztenek
A városvezetés a vízvezeték-hálózat folyamatos felújításával és bővítésével, valamint a víztározók hálózatának bővítésével készül a növekvő fogyasztásra – különös tekintettel azokra a városrészekre, melyeket újonnan népesítenek be a városba költözők. Ezért Bécs épp azon dolgozik, hogy egy negyedik fővezetéket építsen ki Meidling térségében, ősszel pedig egy újabb vezeték létesítésére koncentrál majd a Floridsdorfer híd környékén.
Mindemellett a rekkenő hőségben ivókutak, szökőkutak, tűzcsapra szerelhető párakapuk és vízfüggönyök nyújtanak enyhülést a járókelőknek, ha 30 Celsius-fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála.

Csak elsőre tűnik pazarlásnak ez a nagyvonalú vízhasználat a város utcáin. "A napi vízfogyasztáshoz képest elenyésző az a vízmennyiség, amit erre a célra felhasználunk, mégis egy jól használt erőforrásról van szó, hiszen élhetőbbé teszi a várost" – hangsúlyozza a klímatanácsnok.
Esővízből önözővíz
Az esővíz hasznosítási lehetőségein is dolgozik a város. A csapadék nagy része eddig a csatornahálózatban, majd a szennyvíztisztító rendszerben landolt, ami nemcsak víz, de energia- és pénzpazarlás is. Sokkal hasznosabb lenne, ha az esővíz felszívódna a talajban és a zöldfelületeket táplálná, ahelyett, hogy ivóvizet kellene pazarolni az öntözésre.
Tetőzöldítési és a szivacsváros elveinek megfelelő projektekkel próbálja előremozdítani ezeket a folyamatokat Bécs környezetvédelmi főosztálya. A nagyobb hipermarketeknek például azt tanácsolják, hogy zöldítsék a parkolóikat, alakítsanak ki kisebb zöld szigeteket, ahova elfolyhat a lehulló esővíz - írja közleményében Bécs külképviseleti irodája.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
