A tavalyi váltás előtt még Netpincérként, utána foodpandaként működő cég futárai a múlt év során átlagosan 31 perc alatt vitték házhoz a megrendeléseket - közölte a cég.
Az társaság által készített összefoglalóból kiderül az is, hogy
- A 4 ezer futár fele 18-29 év közötti férfi. 16 százalékuk nő, akik kiegészítő keresetként, iskola mellett, vagy éppen a bölcsis beszoktatás időszakában választják a futárkodást. De a skála 18 és 74 éves kor között egyébként is nagyon vegyes. Százból egy futár 65 éven felüli, és nyugdíjkiegészítésként futárkodik.
- Naponta 40 kilométert tesznek meg a foodpandások, de van, aki akár 100-at, akár autós, akár bringás futárról van szó.
- 2021-ben a leggyorsabb foodpanda-rendelés 184 másodperc alatt jutott el Zuglóban étteremtől-házig.
- A legtöbb címet ellátó futár több mint 13 ezer rendelést vitt ki. Ez napi átlagban 36 kézbesítést jelent.
Blaumann Debóra, a foodpanda marketingigazgatója azt is elmondta, hogy bár a futárok munkáját nemcsak borravalóval hálálják meg a megrendelők. “A borravalónak természetesen mindenki örül, de sokszor még szívet melengetőbb, amikor például energiaitallal vagy csokiszelettel köszönik meg a futáraink munkáját. A hálának ez a formája nem csak személyesebb, de azonnali üzemanyagként is szolgál a több ezer kalóriát letekerő bringásnak. [...] Futárpartnereink nem csak a kiszállítás során megbízhatóak, hanem utána is. Nem egy, a bulvársajtó előtt sem ismert románcot fedeztek már fel azáltal, hogy két hírességnek azonos címre szállítottak ki, de a titkot őrzik azóta is. Hallottunk már olyat, hogy egy futárpartnerünket házibuliba invitálták, amikor megtudták, hogy éppen lejár a műszakja. Szintén kedves történet ismétlődik meg rendszeresen egy belvárosi társasházban, ahol a liftből kiszállva egy kutya várja a futárokat, és őt kell követni a rendeléssel a zegzugos folyosón a helyes ajtóig."
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni