A mellékelt ábra szerint egy brazil város közgyűlésének tagjai a világ első, ChatGPT írta jogszabályát fogadhatták el, ráadásul úgy, hogy ennek eredetileg nem is voltak tudatában. A törvény szövegét teljes egészében a mesterséges intelligencia írta – számolt be az esetről az Euronews.
Ugyanis az történt, hogy a Brazília déli részén található Porto Alegre városában Ramiro Rosário városi tanácsos arra kérte a chatbotot, hogy készítsen egy javaslatot, amely megakadályozza, hogy az ellopott vízórák cseréjének költségét a szolgáltató helyett a fogyasztókra terheljék.
A képviselő ezt maga vallotta be az amerikai AP hírügynökégnek, sőt, azt is elárulta, hogy a ChatGPT által bemutatott jogszabályt úgy prezentálta 35 képviselőtársának, hogy annak keletkezési körülményeit megosztotta volna velük.
Ha előbb elmondom, akkor biztosan nem bocsátják szavazásra a javaslatot. Nem lett volna fair a lakossággal szemben, ha csak azért nem megy át az új szabály, mert azt nem ember, hanem a mesterséges intelligencia írta
– érvelt Ramiro Rosário, akinek mesterséges intelligencia alkotta jogszabályát végül egyhangúlag szavazta meg a városi testület. Sőt, a rendelet azóta, november 23-án hatályba is lépett.
Valóban veszélyes precedens?
Porto Alegre 1,3 millió lakosával Brazília déli részének második legnagyobb városa, amelynek képviselői közül volt aki úgy nyilatkozott: a ChatGPT írta jogszabály ügye veszélyes precedens teremt.
Ramiro Rosário azt szintén elmondta, hogy nem csupán egy helyi probléma megoldása volt a célja, hanem az is, hogy vitát generáljon a mesterséges intelligencia alkalmazásáról.
Mint állítja, egy 49 szavas kérést írt be a ChatGPT-be, amely másodperceken belül elküldte indoklással együtt a teljes javaslattervezetet.
Hamilton Sossmeier, a tanács elnöke, aki kezdetben elítélte a módszert, majd alaposabban utána olvasott a ChatGPT-nek, és máris meggondolta magát. Úgy véli, az ő esetük másutt is precedenst fog teremteni.
Így alakítja át az AI a szellemi munkák világát
A ChatGPT berobbanása óta állandó témája a közbeszédnek, hogy milyen változást hoz a munkaerőpiacon a mesterséges intelligencia. Sokan a kreatív és a szellemi munkák végét várják az AI elterjedésétől, azonban ez arra vonatkozó kutatások azt mutatják, hogy míg bizonyos munkakörük iránt valóban csökkent a kereslet, azonban más fehérgalléros munkák esetében kifejezetten pozitív változást eredményezhet a mesterséges intelligencia további térnyerése. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót