Az idén június 30-áig – a tavalyi első félévhez képest – 40 százalékkal több, összesen 3,3 millió dollár árbevételt és 300 ezer dollár adózás utáni eredményt ért el a prágai székhelyű, angol tulajdonban lévő London Logic Praha S.R.O (LLP). A cég magyar leányvállalata, a London Logic Budapest Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft. (LLB) – az itthoni eladásokkal – a teljes forgalom több mint harmadát bonyolította le.
Nagy Márton azt kérte a bankoktól, készüljenek fel a munkáshitel mielőbbi és sikeres közvetítésére. Emellett elvárás, hogy a lakáshitel kamatokat önkéntesen szorítsák 5 százalék alá.
Kivásárolná a többi részvényest az Akko Invest legnagyobb tulajdonosa, a Veres Tibor érdekeltségébe tartozó Mevinvest.
Flesch Tamás: Már hosszú évek óta lobbizunk, és nem az Airbnb ellen.
Csütörtök reggelig több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot az E.ON Hungária Csoport.