Ilyentájt egyébként normál esetben is be szokták zárni egy időre a strandot, a korábbi években azonban a téli időszakban is üzemeltették az 50 méteres úszómedencét, amit lefedtek. Ezen felül a 36-38 Celsius-fokos vízzel töltött termálmedence, valamint a szauna is a vendégek rendelkezésére állt a szezonon kívül.
A fürdő téliesítése, illetve tavasszal a nyári szezonra való felkészítés pedig rendszerint legalább egy-egy hónap üzemszünettel járt együtt.
Arra nem tértek ki, hogy idén miért hagyja ki a téli szezont a strandfürdő, de a portál szerint az energiaárak megugrása állhat a háttérben.
A Csepeli Strandfürdő bezárása főként a kerületi nyugdíjasok számára lehet rossz hír, hiszen hétfőnként, keddenként és szerdánként ingyen látogathatták azt

Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát