A fejlesztést az állam 4,4 milliárd forinttal támogatja, s annak nyomán három új gyártósort telepítenek, így megduplázva a hazai leányvállalat fecskendőgyártási kapacitását. A termelés várhatóan 2024 végén indul majd meg - írja az MTI a külgazdasági tárca közleményére hivatkozva.

Szijjártó Péter szerint az utóbbi években felértékelődött az egészségipar szerepe, különös tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány megmutatta: a stratégiai területeken fontos a nemzeti képességek kiépítése.

Ezzel kapcsolatban közölte, hogy Magyarország is invesztál a hazai oltóanyag-gyártási kapacitások megteremtésébe, a vakcinákat azonban fecskendőkbe is kell tölteni. "Aki erre képes, az egészen biztosan ellenállóbb lesz minden hasonló kihívással szemben."

Magyarország mára évi 140-150 millió dollár értékben exportál fecskendőket, míg 2010-ben a kivitel mindössze hárommillió dollár volt.

A világon évente előállított négymilliárd darab előre tölthető fecskendőből hárommilliárdot a Magyarországon jelenleg 1600 főt foglalkoztató, amerikai Becton Dickinson gyárt, ebből 400 milliót Környén. Ezt a számot a most bejelentett beruházással egymilliárdra kívánják növelni.

A két ország közötti kereskedelmi forgalom volumene tavaly 21 százalékos növekedést követően hétmilliárd dollárra nőtt, és így csúcsot döntött.