- Önből hogyan lett áramkereskedő?

- Az első világenergia konferenciára utaztam Szentpétervárra, s útközben megálltam Kijevben, hogy udvariassági látogatást tegyek egykori minisztertársamnál. Meglepetésemre az ukrán villamos-energia elosztó központ kapcsolótermébe vitt el. Ott megmutatta, hogy a 750 kilovoltos Vinnyica - Albertirsa távvezeték ki van kapcsolva. A magyar áramimport akkor mindössze 230 megawatt volt, ami csak tizedét tett ki a néhány évvel korábbi értéknek. A miniszter a magyarokat okolta azért, hogy az évtizedes áramszállítások a töredékére csökkentek, én viszont egy kicsit blöffölve a magas árat említettem. A beszélgetés vége az lett, hogy néhány hónappal később egy ukrán delegáció jött Budapestre a szállítások felújításáról tárgyalni...

- Úgy tűnik, hogy a szocialista világ törésvonalait vette észre Ön, s használta ki személyes kapcsolatait a korábbi üzleti kapcsolatok "összedrótozására. Ebbe az áramszállítási megállapodásba már bekapcsolódott az Ön cége is?

- Igen, de ebből csak jutalékot kaptam. Éreztem is az ügy abszurditását, hiszen a volt ipari miniszternek fizetett az Antall-kormány jutalékot. Meg kell mondjam ugyanakkor, hogy Szabó Iván, akkori miniszter felismerte az áramüzlet fontosságát...

- Ha jól tudom a volt Szovjetunió államadósságának felhasználása folyik, vagyis az Ön cége a magyar államtól csökkentett áron megveszi az adósság egy részét, amit Ukrajnában áramra cserél,azt pedig eladja a Magyar Villamos Műveknek. de az oroszok a 90-es évek elejétől kikötötték, hogy az államadósságot energiára és energiahordozóra nem lehet beváltani. Önnek mégis hogyan sikerült?

- Részben személyes kapcsolatoknak köszönhetően. Viktor Csernomirgyint - aki 1994-ben miniszterelnök volt - még gázipari miniszterként ismertem, s jó kapcsolat alakult ki köztünk. Írtam neki egy levelet amelyben felhívtam figyelmét arra, hogy közös érdekünk, hogy esetünkben kivételt tegyen.... a tárgyalások eredményeként az orosz kormány meg is adta a felmentést, majd a magyar kormány 120 millió dolláros orosz adósság lebontására adott keretet nekem.

- Arra nem gondolt, hogy ugyanezen kapcsolatok kihasználásával olajt, vagy földgázt hozzon be? Hiszen az Ön bevét a kilencvenes évek közepén összefüggésbe hozták az Olajgate-üggyel.

- Olajjal vagy benzinnel soha nem foglalkoztam - a tankolást kivéve. Észrevettem ugyanis, hogy az olajimportot finoman szólva furcsa mellékzöngék kísérik, s talán még ennél is furcsább személyek érintettek. Ezért távol tartottam magam ettől az üzlettől.

- Egy váltóhamisítási ügybe azonban mégis belekeveredett méghozzá pont ezidőtájt. Az Antenna Hungária számára vásárolt távközlési berendezéseket egy spanyol cégtől, amely viszont csődbe ment és több millió dolláros kárt okozott nálunk is. Az Ön cége itt is közvetítőként szerepelt. Mennyit veszített az ügyön?

- Összesen mintegy négymillió dollárt. De az ki kell emelnem, hogy az államot és az Antenna Hungáriát egyetlen forintos kár sem érte.

- Vagyis Önök vitték el a balhét?

- Szó szerint. Bár a spanyol cég ellen indított pert megnyertem, de mivel időközben csődbe ment, egy fillért sem láttam a követelésből.

- Ez a veszteség, ha jól számolom már akkori árfolyamon is elérte a félmilliárd forintot. Miből fizette ki?

- Addigi bevételünk szinte teljes egészében erre ment el, sőt volt olyan hónap, amikor a beosztottak otthonról hoztak be 50 000 forintot, hogy fizetni tudjuk az irodabérletet és a költségeket.

- Kiterjedt kapcsolatrendszer, szaktudása és a kilencvenes évek elején igénybe vehető hitelek segítségével könnyedén belevethette volna magát a privatizációba. Miért nem próbálta meg?

- Mert etikátlannak tartottam privatizálni a közösségi vagyont. Szociáldemokrataként ugyanis azt vallottam, hogy nem fordíthatok hátat korábbi elveimnek, mert igazságtalan lenne, ha kivásárolnám a közösségi tulajdont. Egyébként a saját cégem alapítására szükséges félmillió forintot is nehezen szedtem össze. Vidéki házamat kiadtam, ebből a bevételből valamint a budapesti társasházi lakásom apportálásából jött össze az alaptőke.

- Meddig lesz elég a kapcsolati tőke? Hiszen Ön multinacionális cégekkel versenyez az áramszállításokért.

- Látom a szomorú jövőnket! Az elmúlt tendereken egyre jobban nyomták le az árakat a nagyok, egyszer pedig biztos azt fogják mondani, hogy elég, nem kell közvetítő, megoldjuk magunk is. Vagyis olyan alacsony árat kínálnak majd, amivel nem tudunk versenyezni. Persze ennek van jó oldala is, mert ez annyit jelent, hogy megszűnt a politikai és gazdasági problémák nagy része ezen országokban.

- Ez jó hír Önnek, mint tudósnak, de nagyon rossz, mint Kapolyi László üzletembernek. Hogyan fér meg Önben ez a kettő?

- Nincs ebben semmi ellentmondás, hiszen üzletemberként is azt képviselem, mint tudósként, nevezetesen a térség országainak és gazdaságainak integrációját. Egymásra vagyunk utalva, s ez előnyöket is hord magában, amit eddig nemigen tudtunk kihasználni. Meggyőződésem, hogy a gazdaság területén oldhatók a görcsök és félelmek, s megvalósíthatók olyan együttműködések, amelyek a napi politika szintén nem.

A teljes interjú a Pénz mágusai - sikeres vállalkozók Magyarországon interjúkötetben (Kossuth kiadó 2001. pp212) olvasható. Aki Kapolyi pályafutása iránt érdeklődik, olvassa el a 444.hu cikkét.