A Fidesz elsősorban nem ATL-kampányt folyat, hanem a közvetlen elérésre koncentrál, aminek sokkal kisebb a láthatósága is. E pártnak nincs is szüksége arra, hogy nagyobb összeget költsön el, a szocialisták pedig lehet, hogy már a választások utáni időszakra készülve takarékoskodnak - vélte az elemző.
Elismerte, hogy az internet szerepe látványosabbá vált, ám szerinte nem technikai forradalomról van szó, csupán stratégiai okokból alakult ez így, és nem is nőtt látványosan az erre költött összeg.
Sokkal kevesebbet hirdetnek a pártok a kültéri plakátokon, mint 2006-ban, ám ezen belül megfordult a két nagy párt aránya, azaz most az MSZP jelenléte közel kétszer olyan erős, mint a Fideszé - számolt be Somogyi Miklós, a Magyar Közterületi Reklám Szövetség elnöke. Hozzátette: a csökkenés részben annak tudható be, hogy a pártok jobban optimalizálnak, azaz már nem darabszámra, hanem inkább a minőségre utaznak.
Visszaesésről számolt be Vidus Gabriella, az R-time ügyvezetője is, aki szerint az RTL Klubon kevesebb mint fele annyi politikai hirdetés fut, mint négy évvel ezelőtt, a csatornán pedig csak a két nagy párt folytat kampányt.
Az MTV-n, ahová épp ma futott be egy harmadik párt megrendelése, ugyanakkor több lett a politikai hirdetés, amelyeket a megrendelők a hír- és a közéleti műsorok környezetében próbálnak elhelyezni - mondta Schatz Péter, a köztelevízió üzleti és termékfejlesztési igazgatója. Ennek kapcsán Vidus megjegyezte, hogy vélhetően az MTV alacsonyabb árai is vonzzák a pártokat.
A politikai hirdetések egyfajta kiszorító hatással is vannak, a hirdetők egy része ugyanis kivár, miután nem tartja jó befektetésnek épp most előrukkolni saját reklámkampányával - derült ki Málnay B. Levente szavaiból. A Magyarországi Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke hozzátette: az áprilisi médiaelhelyezések visszafogottabbak még a márciusinál is.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Őrült tempó: rekordhosszúságú hálózat, szédítő sebességek
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói