Erdei: a hitelezés jó ideig nem indul be

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

− Sokakat meglepett, másokat viszont nem, a távozás híre. Az elmúlt évek nem az MKB sikersztoriját hozták...

− ...ahogy ez ma a gazdaság szinte bármely szereplőjéről elmondható... De komolyra fordítva a szót: azt gondolom, bár voltak hibáink, az MKB jól menedzselte a válság időszakát. Akadtak ugyan már korábban is utólag rossznak bizonyult döntések − a Transelektro-sztori mindenki előtt ismert −, ugyanakkor azt gondolom, hogy a gazdasági válság az, amely komoly nyomot hagyott a bank elmúlt két évén. Magam is úgy véltem 2011 elején, hogy a nehezén már túl vagyunk, felülünk az "ázsiai hajóra", és 2011 második fele már a kilábalásról szól. Ehhez képest az elmúlt esztendő végül rosszabbul végződött a gazdaság számára, mint 2010, s most már látható, hogy a válság hosszabb lesz, mint bárki gondolta volna. Az MKB Banknak ez komoly gondot okoz, mivel a válság előtt bankunk volt az ingatlanpiac fő hitelezője − kell-e mondanom, hogy jelenleg mennyit érnek ezek a befektetéseink?

Ugyanakkor a bank a versenytársakhoz képest még időben elkezdte a portfóliótisztítást, a prudenciális szabályokat maximálisan figyelembe véve képeztünk céltartalékot a kinnlevőségeinkre, befektetéseket írtunk le. Az MKB 2010 után 2011-ben is veszteséges marad, ugyanakkor a konszolidációs lépéseink után nagyvállalati ügyfélkörünk sokkal egészségesebb, mint több más versenytársunké. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy a befektetéseink csak jelenleg érnek keveset: a remélt gazdasági fellendülés kapcsán ezek az eszközök átértékelődnek, a céltartalékokat vissza lehet írni.

Elsőként álltak le a devizahitelezéssel

− De vannak olyan veszteségek, amelyek benn maradnak a rendszerben. Ilyen például a végtörlesztés. Itt hogy állnak?

− Tekintve, hogy az MKB lakossági ügyfélkörének megtakarításai a piaci átlag fölöttiek, az arra jogosultak több mint 30 százalékát érintette a végtörlesztés − ez valóban komoly érvágás a banknak.

− Sokan úgy vélik, a bank túl későn indult, ezért kellett túl nagy engedményeket tennie a piacszerzés érdekében − például itt voltak a legmagasabbak a hitelfedezeti (LTV) értékek...

− Az MKB Bank vezetői és személy szerint én is az euróhitelezésben hittem. A svájcifrank-alapú hitelezésbe a bank az utolsók között kezdett bele, mondhatni, piaci kényszer hatására. Ugyanakkor az is igaz, hogy az MKB a válság első perceiben, elsőként állította le a devizahitelezést. A veszteség persze ennek ellenére is veszteség, ami senkinek nem jön jól. A lépéseinket ugyanakkor folyamatosan egyeztettük az anyacéggel, és a Bayerische Landesbank (BayernLB) engedélyével folytattuk le 2010-ben és 2011-ben a bank stabilizálását. A tulajdonos folyamatosan biztosította és biztosítja az átalakítási program tőkeigényét − amit jól mutat a közelmúltban megszavazott, 200 millió eurós újabb tőkeemelés.

Egyszer már ment volna

− Az első ember ugyanakkor megy...

− Erről eddig nem beszéltem, de az átalakítási program kezdetekor, 2009 végén is felajánlottam a lemondásomat − teljesen érthető lett volna, ha a reorganizációt más vezetővel képzelik el a tulajdonosok. Akkor ezt nem fogadták el, így a stabilizáló lépéseket is a vezetésem alatt valósította meg a szervezet. A 2011-es üzleti év zárásával ugyanakkor lezárul ez a folyamat, és új pályán indulhat el a stabil lábakon álló MKB Bank. Áprilisban lépnék a harmincadik évembe itt az MKB-nál, 18 éve első számú vezetőként irányítottam a bankot, 58 éves lettem. Tisztában vagyok azzal, hogy ennyi idő után már nem biztos, hogy egy újabb stratégia kidolgozására, további három-öt évre kellene szerződnöm. Ha hihető, ha nem, megint én tettem meg az első lépést, s valóban közös megegyezéssel döntöttünk a válásról a tulajdonosokkal. Egyetértésünket igazolja, hogy utódom Simák Pál lesz, aki négy éve az én invitálásomra érkezett a bankba a McKinsey tanácsadó cégtől.

− Mégis, Erdei Tamás szerint milyen irányt kell vennie a megújuló MKB Banknak?

− Nem lehet most feltalálni a spanyolviaszt: miután a hitelezés még jó ideig nem indul be, ezért a napi bankolás erősítésére, a jutalékalapú bevételek növekedésére kell koncentrálni és a beszűkülő külső források helyett a lakossági megtakarítások felé kell nyitni. Elsőrendű szempont lesz a költséghatékonyság, ennek érdekében minden bank továbbra is a költségcsökkentésben lesz talán a leginnovatívabb. A vállalati ügyfélkörnél pedig egyértelmű, hogy a banknak eddig is rangot adó ügyfélkör minél hatékonyabb megtartása lehet a cél. Átgondolandó az MKB Bank külföldi érdekeltségeinek jövője: nem titok, hogy a román leánybank "teljesítménye" elég alaposan hozzájárult az elmúlt két év veszteségeihez.

A mostani piaci körülmények között nem lehet reális értéken eladni egy bankot

− Mennyiben húzhatja keresztül az átalakulási folyamatot, hogy ezen idő alatt új gazdája lehet az MKB Banknak?

− A Bayerische Landesbank érdeke, hogy a legértékesebb befektetését kívánatos áruként tartsa a polcon. Nem zárható ki, hogy a korábbi állami segítségért Brüsszel az érdekeltségek leépítését fogja kérni, amint azt más bankokkal is megtette. Ám a BayernLB még nem állapodott meg Brüsszellel, s a megállapodás létrejötte is csak középtávú célként jelölheti meg az érdekeltségek értékesítését, a jelen piaci körülmények között nem lehet reális értéken eladni egy bankot.

− De mi van akkor, ha a vevő a magyar állam?

− Nincs információm a magyar kormányzat bankvásárlási terveiről, az MKB-ra vonatkozóan pedig nem tudok hivatalos ajánlatról. Emellett nem tudni, hol az a pénz, amelyből akár egy áron aluli vásárlást is finanszírozni lehetne.

− Ami azt illeti, a bankok sem dúskálnak jelenleg bevételekben − főleg mert nem megy a hitelezés. A Magyar Bankszövetség elnökségi tagjaként hogy látja: mennyi esélye van a kormánnyal kötött növekedési paktum sikerének?

− Az alapfeltétel az, hogy helyreálljon a bizalom a szereplők között. A bankok és a kormányzat közötti hidegháborúnak a tavaly decemberi megállapodás után − úgy tűnik − tényleg vége, de a gazdaság más szereplői, a magánszemélyek, a vállalatok ma még bizonytalanok a jövőjükkel kapcsolatban. Nem kérdés, hogy a bankoknak szükségük van a bevételekre és az ügyfelekre, de ezekért a korábbiaknál sokkal kezelhetőbb kockázatokat lesznek hajlandóak vállalni. A lakossági oldalon ezért van létalapja a mindennapi banki kapcsolat felépítésének: az ügyfél és szokásainak alaposabb ismerete vezethet el bennünket ahhoz, hogy egy-két éven belül az óvatos, szegmentált hitelezés újra fellendüljön. A fentiek kapcsán úgy gondolom, hogy rövid távon csak nagyon halvány olvadás várható a jelzálog-hitelezésnél vagy például az autófinanszírozásnál.

Nem ösztönző a bankadóalap-kedvezmény

− A növekedési paktum elsősorban a vállalati oldalon vár el nagyobb aktivitást − bár ezért nem ad sokat.

− A bankadóalap-kedvezmény, amit a dokumentum felvázol, egyetlen hitelintézetet sem fog arra ösztönözni, hogy fellendítse vállalati hitelezését. De beszéljünk előbb a másik oldalról. Az elmúlt évek a vállalati kört is alapjaiban megrostálták, mára már csak a valóban életképes cégek maradtak talpon, amelyek − ahogy a bankok is − ugyanúgy végrehajtották a saját hatékonyságnövelő, költségcsökkentő lépéseiket. Ezen ügyfelekért a közeljövőben komoly verseny indul el a bankszektorban, ugyanakkor itt is szűk keresztmetszetként jelentkezik majd a banki kockázatvállalás végessége. Jól látható, hogy míg a napi likviditás biztosítása érdekében a vállalkozások hajlandóak − s talán képesek is − kigazdálkodni a forintforrásokat, a jelenlegi kamatkörnyezetben és ilyen kockázati felárakkal, forintalapú finanszírozás mellett képtelenség beruházni. Aki tud, éljen a kamatkülönbözettel: ma a vállalatok mind nagyobb részének képződik euróban bevétele, miközben a kiadási oldalon is mindennapos fizetőeszközzé vált az euró − gondoljunk csak az irodabérleti díjakra. Ám ez a hitelezés még így is csak egy szűkebb szegmenst tud elérni.

Épp ezért rendkívül fontos lenne, ha az állam a visszatérítendő támogatások irányába fordítaná a mostani, megkérdőjelezhető hatékonyságú pályázati rendszert: a jelenleginél jóval szélesebb spektrumban lenne szükség garanciaintézmények szerepvállalására, vagy épp az MFB korábban sikeres refinanszírozási konstrukcióinak továbbvitelére. Ezeknél az árfolyam-különbözetet bevállaló állam képes hozzásegíteni az MFB-t és a vele szerződő kereskedelmi bankokat ahhoz, hogy olcsó forrást biztosítsanak a vállalkozásoknak.

− Mi kell a banki oldal helyzetbe hozásához?

− Fontos látni, hogy a devizaforrások számottevően megdrágultak, beszerzésük egyre nehezebb, még az anyabankoktól is. Az MNB e tekintetben komoly segítséget jelent a swap-ügyletekkel, és a kötvénykibocsátásokról se feledkezzünk meg. Ami azonban nagyobb gondot jelent: miközben a bankok hatalmas rövid lejáratú forint-forrásállományon "ülnek", addig a kihelyezések futamideje ennél hosszabb. Ezt a lejárati különbséget nem enyhíti, hogy a piacon fellelhető, szabad középtávú forrásokért a bankoknak most még a magyar állammal is versenyezniük kell.

Szerencsés lenne, ha az állam egyértelmű helyzetet teremtene és például adókedvezménnyel támogatná a hosszú távú forrást biztosító, s emellett az öngondoskodás céljait is megvalósító pénzügyi termékeket, a nyesz-számlától az önkéntes biztosításokig. Meg kell teremteni a lejárati összhangot már csak azért is, mert a Bázel III-as szabályozás értelmében a jövőben rövid távú forrást csak igen korlátozottan lehet majd hosszabb távra kihelyezni. A bankok problémáját jól érzi az MNB: csak üdvözölni lehet az új kétéves refinanszírozási termék tervét.

Ezen túlmenően számos olyan szabályozási terület akad ugyanakkor, amely első ránézésre nincs közvetlen összefüggésben a bankrendszerrel, ám a gazdasági szereplők kapcsolatai biztonságának szavatolásával hozzájárulhatnának a banki termékkínálat egyszerűsítéséhez, a kockázati felárak csökkentéséhez. Mindenképp feszesebbé kellene tenni a fizetési fegyelmet, a készpénzforgalom mind komolyabb részét kellene ellenőrizhető elektronikus csatornákra terelni, s persze szükség volna egy, a hitelezők védelmét még komolyabban biztosító csődszabályozásra. Ezek a javaslatok helyet kapnak abban a csomagban, amelyekkel a Magyar Bankszövetség készül a kormányzati egyeztetésekre.

Új kiegyezésre van szükség

− Mit gondol, mennyire lesz nyitott a kormányoldal a javaslatokra?

− Optimista vagyok. A kormányzat az általa szükségesnek tartott strukturális változásokat már megtette, most már saját érdeke is, hogy működtetni tudja az új rendszereket. Ehhez pedig kiegyezésre van szükség: csak a külső bizalom helyreállításával van remény arra, hogy az ország visszanyeri azt a befektetői bizalmat, amely szükséges egy kicsi, nyitott gazdaság működéséhez. Érezhető, hogy a kormány ezzel tisztában van, így én nem aggódom például amiatt, hogy lesz-e IMF-megállapodás.

− A tárgyalások lebonyolítása nem vonzza azt a banki szakembert, akit egyik társa a "legbölcsebb" bankvezérként jellemzett? Főleg úgy, hogy egy zöld színű bankkal hozták máris össze a nevét?

− Most úgy gondolom, hogy első számú vezetőként már nem térek vissza a bankpiacra. Az biztos, hogy a következő hónapokat pihenéssel és a civil élet fortélyainak megtanulásával töltöm. Sokszor vettem hasznát a szintetizáló képességemnek, és erre a tulajdonságomra az élet más területein is szükség lehet.