A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

A televízióforgalomra biztosan lehet építeni − vélik a kereskedők az idei karácsony slágertermékeiről. Ma már nincs lábmasszázsgép-felfutás vagy digitálisfényképezőgépforgalom-boom, évek óta ugyanazok a termékek számítanak slágernek, a különbség csupán annyi, hogy közben letisztultabb és magasabb műszaki beltartalmat képviselnek az eszközök. Gál Judit, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs menedzsere szerint tavaly is a lapos tévék mentek, idén is várható a forgalom felfutása, a fogyasztók kifejezetten a nagy képernyősöket keresik. Természetesen a gyerekjáték sláger, ahogy a számítástechnikában a laptop és a tábla-pc, illetve ehhez csatlakozik még a nagy háztartási gépek, a mosógépek és hűtőszekrények forgalmának erősödése − tette hozzá. A Media Marktban is a televíziókra koncentrálnak, ehhez kapcsolódva várhatóan jó üzlet lesz a Blue Ray filmek piaca is, it-fronton pedig a tabletek és a játékkonzolok viszik a forgalmat − véli Szánthó Balázs, a kereskedelmi lánc koncepciómenedzsere.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség most először számolt termékkategória-specifikus adatsort, amelyből kiderül, hogy a számítástechnika − mint ajándék − vezeti a fogyasztói listát, ezt követik az egyéb műszaki cikkek. A két kategóriára együtt − kifejezetten ajándékozási jelleggel − decemberben 21−23 milliárd forintot költenek a háztartások, játékra ennek a felét. A ruházat szorosan kapcsolódik a játékokhoz, könyvre és illatszerre azonban (kategóriánként) 5−7 milliárd forint megy el. A karácsonyra készülve élelmiszerre 80−90 milliárd forintot fordítanak a háztartások (ennél természetesen nagyobb a decemberi kiskerforgalom, a maradék egyéb kategóriákra vagy a rendszeres havi háztartási fenntartásra jut).

A válság miatt megváltozott fogyasztói magatartás − megjelent a kiadások tudatosabb kezelése − csökkenő decemberi költekezést hozott. Korábban egy átlagos havi költéshez képest az utolsó hónap 25 százalékos forgalomnövekedéssel járt a piacon, mára ez 20 százalékra vagy az alá csökkent a GfK Hungária Piackutató Intézet elemzése szerint. A decemberi költekezés havi átlagba "simulására" a kereskedelmi láncok is rájátszottak azzal, hogy az elmúlt években fokozatosan előrébb hozták a karácsonyi vásár indítását, illetve számos nagy akciót, leértékelést december 24-e utánra toltak. A teljes karácsonyi forgalmat ezért ma már november-december-január relációjában kell vizsgálni.

Vezető szegmensek decemberben
(milliárd forint)
Számítástechnika11-12
Műszaki cikk10-11
Hagyományos játék10-11
Ruházat9-10
Könyv6-7
Illatszer4-5
Forrás: OKSZ