Emellett azonban a törvénymódosítás olyan rendelkezéseket is tartalmaz, melyek általános célja a fizetésképtelenségi jog eljárási szabályainak korszerűsítése, valamint a hitelezők és az adós közötti egyezségkötés lehetőségének elősegítése. Ezen utóbbi változtatások alapvetően üdvözlendő előrelépést jelenthetnek - véli a szakértő.
E-mail-ben kommunikálhatnak
Kapcsolódó
A csődeljárásban és a felszámolási eljárásban a módosítás egyszerűbb lehetőséget vezet be az elektronikus kapcsolattartásra (az e-mailt) a hitelezői választmány tagja vagy a hitelezői képviselő és a vagyonfelügyelő/felszámolóbiztos között. Ez csupán egy lehetőség a résztvevőknek, a korábban megszokott kommunikációs formák is megmaradnak. Technikai szempontból azonban megjegyzendő, hogy az elektronikusan továbbított irat csak elektronikus teljes bizonyító erejű magánokiratként, vagy ügyvéd által elektronikus okirati formába alakítva küldhető meg - hívja fel a figyelmet Kántor Gergely ügyvéd.
Csődeljárásban az adós mindaddig átdolgozhatja az egyezségi javaslatot, amíg a törvényben meghatározott szavazatszámítás alapján azt legalább a hitelezők egynegyede támogatja. Ez a módosítás valószínűleg javítani fogja a sikeres csődegyezségek esélyeit.
Alapból 180 meg 2 nap a csődvédelem
A törvényjavaslat több határidőt meghosszabbít: csődeljárásban a fizetési haladék (moratórium) az elrendelő végzés közzétételétől számított 180. napot követő második munkanap 0 óráig fog tartani, ezáltal 60 nappal hosszabb lett a moratórium, illetve ehhez arányosítva az adósnak az egyezségi tárgyalásra a csődeljárás kezdő időpontjától számított 90 napon belüli időpontra kell összehívnia a hitelezőket a korábbi 60 nap helyett. (A fizetési haladék meghosszabbítása a hitelezők egyetértésével legfeljebb 365 nap lehet változatlanul.) E határidők meghosszabbítása több lehetőséget biztosít a csődegyezség megkötésére, valamint mind az adós további működésének, mind a hitelezők igényeinek kielégítésének jobb esélyei lesznek - véli a szakértő.
Feltehetőleg a koronavírus világjárvány alatti kijárási korlátozás ideje alatt szerzett tapasztalatok alapján törvényben is rögzítik az elektronikus hírközlő eszközök (például videokonferencia) használatát személyes találkozók helyett: felszámolási eljárásban a hitelező személyes jelenlét helyett ilyen módon is részt vehet a hitelezői gyűlésen. E módosítás úgyszintén javítani fogja a hitelezők hozzáállását, hogy valóban részt vegyenek ezeken az egyeztetéseken - írja közleményében Kántor Gergely.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló