A Ganz Híd-, Daru és Acélszerkezetek (Ganz-Acél) Zrt. felszámolása 2009 novemberében indult el, megszűnését partnerei és ellenfelei többsége befejezett ügyként kezelte. Hitelezői azonban a hétfői egyezségi tárgyaláson egyezséget kötöttek, a társaságnak jó esélye van a túlélésre - tudta meg a Népszabadság Wortmann György felszámolóbiztostól.

Az 1,8 milliárd forintnyi követelés több mint kétharmadának gazdái a megegyezés mellett szavazott. Ezen felül, az egyezségi ajánlat minden hitelezői kategóriában megkapta az ötven százalék plusz egy szavazatnyi támogatást. A megegyezéssel a hitelezők elfogadták, hogy korábban követelt járandóságuknak csak egy részét kapják meg. A felszámoló listáján D-kategóriában nyilvántartott vállalkozások pénzük hatvan, a hátrébb sorolt F-kategóriásak húsz százalékának kifizetésére számíthatnak.

A két legnagyobb hitelező, a Ganz-Acél tulajdonosai pénzt nem kapnak. A Hídtechnika Kft. és Vegyépszer Hungária Zrt. társasági részesedésekkel "állt fel" a tárgyalóasztaltól. Összesen 1,2 milliárd forint követelésük helyett a Ganz Port és a Ganz Szolg Kft. tulajdonrészeit, valamint külső követeléseket "vihettek haza".

A Ganz-Acél ezzel együtt még nem menekült meg, az egyezséget a jogerőre emelkedésig még megtámadhatják. Ehhez elég, ha az írásos bírósági határozat megszületését követő tizenöt napon belül az érintettek valamelyike megfellebbezi a megállapodást.

A tulajdonosok reorganizációs terve számol a cég korábbi megrendelőivel és beszállítóival. Az első piackutatások alapján állítják: a Ganz-Acél ismét meghatározó szereplővé válhat az acélszerkezetek gyártásában. Ha minden papírforma szerint alakul, a társaság 2012-ben már 2,4 millió, 2013-ban 55 millió forint nyereséget termelhet - írta a lap.