A felszámoló június 9-én terjesztette elő a bérgarancia-támogatás iránti kérelmét a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához 359 alkalmazott elmaradt munkabérének rendezéséhez. A kérelemben 121 millió 525 ezer 182 ezer forintos támogatási igényt jeleztek.
A kormányhivatal meghozta a támogató határozatot, kedden pedig intézkedtek a támogatás kiutalásáról. Elmondta, a törvény szerint a nettó járandóságot közvetlenül a munkavállalók kapják.
Kapcsolódó
Az igényelt támogatás első része az elmaradt bértartozásnak; a felmondások lebonyolítása, a végkielégítések számfejtése után, újabb igénylést követően, a kormányhivatalnak ismét lesz lehetősége támogatást nyújtani a bérgarancia alapból - tette hozzá a főosztályvezető.
Tamási Ildikó arról is tájékoztatást adott, hogy a bíróság által kirendelt felszámoló, a budapesti székhelyű Green Adviser Kft. a munka törvénykönyvében foglalt kötelezettségének eleget téve, június elsején 92 dolgozó létszámleépítését jelezte a foglalkoztatási szervezetnek, amelyet jóvá is hagytak.
A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016. szeptember 23-án rendelték el a csődeljárást. A cég a csődeljárás előtt Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott. A CBA korábbi franchise-partnereként és regionális központjaként 86 boltot üzemeltetett a térségben, de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta a hálózatából.
A Balassagyarmati Törvényszék április 4-én megszüntette a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. kérelmére elrendelt csődeljárást, mivel az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség. A felszámolási eljárás május 4-én kezdődött meg.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát