Aláírta a korszerűsítésről szóló vállalkozói szerződést hétfőn a Budapesti Közlekedési Központ és a KM Építő Kft. A kivitelés nettó 2,1 milliárd forintból történhet meg.

A Magyar Építők írása szerint a teljes projektköltség a kötelező tartalékkeret, a tervezési díj, a műszaki ellenőri díj, a hatósági díjak és az egyéb költségek mellett az áfatartalommal együtt bruttó 3 milliárd forint körül várható.

A felújítást 2025 első negyedévében kezdhetik el és várhatóan 2026 tavaszáig tart. A több mint negyven éve épült óbudai felüljárók állapota jelentősen megromlott a legutóbbi beavatkozás óta.

A lap szerint a beruházás során egyebek mellett az útpálya burkolatát kicserélik, helyrehozzák a vasbeton szerkezet hibáit, valamint teljes szélességében felújítják a szigetelést is, megszüntetve ezzel a pillérek feletti átázások okát.

Ezen felül új vasbeton szegélyt is felhúznak, amire biztonságosabb szalagkorlátot szerelnek fel, a hidak két végére pedig új dilatációs szerkezetet és sarukat építenek be. Mindezek mellett a vízelvezető rendszeren, a támfalak, a hídfők és a pillérek betonfelületein keletkezett hibákat is javítják.

A cikk kiemeli, hogy a munkálatok során kiemelt figyelmet fordítanak a régészeti leletek épségére.

Járhatatlan lesz a Flórián téri felüljáró egyik szárnya, indulhat az „újratervezés”

Várhatóan a jövő év első negyedévében kezdődhet meg a Flórián téri felüljárók felújítása, ami várhatóan 2026 első negyedévéig tart – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A BKK lefolytatta a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést, így újabb lépéssel került közelebb a tényleges munkakezdés a Flórián téri felüljáróknál.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.