A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (Transatlantic Trade and Investment Partnership) keretében ma kezdődő tárgyalássorozat becslések szerint alsó hangoláson is legalább 18, legfeljebb 36 hónapig tart majd, de ha sikerül a végére mind a négy szabadságelv − az áruk, tőke, szolgáltatások és munka szabad áramlásának − terén áttörést elérni, akkor a világ GDP-jének felét, a nemzetközi kereskedelmi volumen harmadát kitevő, egymilliárd lakosú gazdasági övezet jöhet létre az Atlanti-óceán két partján, amit az angolszász sajtó már elkeresztelt "gazdasági NATO-nak". A kifejezés közel sem pusztán eufemizmus, hiszen az integrációs érvek között szerepel a világgazdasági rendszerben az atlanti térség vezető szerepének megőrzése a távol-keleti, elsősorban kínai előretöréssel szemben.
A politikailag kényes területek száma viszont nem csekély, ezért a mandátum kialakításakor még azt a hüvelykujj-szabályt igyekeztek alkalmazni az uniós tárgyalásokért felelős megbízottak, hogy a várhatóan pozitív összegű játékban vagy kivétel nélkül minden területre terjedjenek ki az elsősorban a vám, másodsorban egyéb szabványok megszüntetését célzó előirányzatok, vagy olyan bonyolult alkudozási folyamatra kell felkészülni, aminek a végén könnyen elvész a mindenki számára pozitív kimenet. A nemzetközi sajtóban már veszik számba az alkudozási folyamat legnehezebb terepeit − uniós részről ilyen a mezőgazdaság, míg az amerikaiak várhatóan a pénzügyi kérdésekben, a szellemi tulajdonjogok terén, esetleg a védelmi iparban próbálhatják meg privilégiumaikat fenntartani. Csak a mezőgazdaság terén olyan kérdéseket kellene rendezni, mint a génmódosított növények kereskedelme, vagy a pénzügyi területen a bankok mérlegszabályozása.
Az előnyök
Az áruk és szolgáltatások napi kétmilliárd eurós forgalmát bonyolító két gazdasági térség közötti, jelenleg átlagosan 3,5 százalékos vámtarifa lebontása még relatíve könnyebb feladatnak ígérkezik. Az Európai Bizottság becslései szerint a vámfal megszűnésével hosszú távon 119 milliárd dollár extra jövedelem keletkezne az USA-ban, míg az Európai Unióban 126 milliárd euró. Csak a gépjármű-kereskedelem becslések szerint 20 százalékkal ugrana meg, bár ezen a globálisan versengő piacon sem elsődlegesen a vámjellegű korlátok akadályozzák a szabad áruforgalmat, hanem azok a szabályozói normák, amelyek miatt teljesen eltérőek a helyi piaci kondíciók (például hogy jobb vagy bal oldali kormány a standard). A nem vámjellegű korlátok lebontása már közel sem tűnik egyszerű feladatnak. Itt elsősorban a fogyasztó-, környezet- és munkavédelmi szabályok alkalmasak a preferenciális elbánásra.
Egyenlőtlen hatások
Más típusú problémák is felmerülhetnek a közös gazdasági térségben. A német Ifo és a Bertelsmann Alapítvány közös tanulmánya szerint például az egyes európai tagállamokat teljesen más mértékben érintené az atlanti gazdasági integráció. Bár a kereskedelmi bővülés az 1958-as EGK-integrációhoz hasonlóan összességében mindenhol katalizálná a növekedést, de míg ennek mértéke az Egyesült Királyságban közel 10 százalékot is elérhet (az USA-ban 13,4 százalékot), addig például Franciaországban csupán 2,64, Németországban 4,68, de az egész Európai Unióban sem lenne átlagosan több 5 százaléknál. Vagyis az USA egyfelől sokkal jobban járna azzal, hogy piacokhoz jut, másfelől az európai belső piacon anomáliákhoz vezethet, hogy az átgyűrűző hatás a versenykülönbségeket növeli. A Bertelsmann becslése alapján a nagyobb uniós országok (Németország, Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság) egymás közötti kereskedelme kifejezetten csökkenhet az integráció hatására. Gazdaságilag ez nem jelentene gondot egy általában bővülő kereskedelmi térségben − hívja fel a figyelmet Ulrich Schoof, az alapítvány tanulmányának társzerzője −, ám mivel az EU egy gazdasági integrációs alapra épülő politikai architektúra, ezért éppen a most készülő politikai integrációnak tenne rosszat a kereskedelem szerkezetének torzulása.
Globális "spill-over effekt"
A kereskedelmi integráció tovagyűrűző hatása a közös övezeten kívül is számottevő lehet. A Bertelsmann szerint például a két térséggel szoros kereskedelmi kapcsolatot fenntartó feltörekvő országokban, például Mexikóban vagy Észak-Afrikában súlyos zavarokat okozhat, ha relatív versenyhátrányba kerülnének az atlanti belkereskedelemben, így az integráció a globális gazdasági és jövedelmi hierarchia strukturális megmerevedését idézheti elő − érvelnek a liberalizációt kevésbé, helyette a fejlesztéspolitikát preferáló kritikusok.
Megfigyelők szerint a kimaradó térségek is arra kényszerülhetnek, hogy az atlanti standardokhoz igazítsák saját vám- és nem vámjellegű szabványaikat, ami az integrációért lelkesedők szerint a Dohában kudarcba fulladt világkereskedelem liberalizációját célzó WTO-tárgyalások újraindulását katalizálhatná már a szeptemberi orosz G20-csúcson. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök például jelezte, hogy szívesen csatlakozna a TTIP-hez. A multilaterális egyezmények mellett bi-, illetve "trilaterális" jellegű kereskedelmi tárgyalások is felpöröghetnek, ilyen például a világ három gazdasági nagyhatalma (USA, EU és Kína) között zajló Strategic and Economic Dialogue és a High Level Economic Dialogue.