A hétvégi vihar pusztításai ezúttal nem korlátozódtak egy-egy térségre, a főváros mellett a Balaton térségében, Észak-Magyarországon és az Alföld középső részén okozták a legnagyobb károkat. Legalábbis ami a biztosított ingatlanokat illeti, a társaságokhoz eddig ugyanis ezekből a térségekből érkezett a legtöbb bejelentés.
Húszezer bejelentés jöhet
Kapcsolódó
Hétfő délutáni adatok alapján máris több mint ötezren fordultak a biztosítókhoz. A korábbi, hasonló időszakok tapasztalatai alapján az elkövetkező két hétben a bejelentések száma a húszezret is meghaladhatja, a kifizetések összege pedig elérheti a kétmilliárd forintot. (Tekintettel arra, hogy sokan éppen a szabadságukat töltik, esetleg csak napokkal, hetekkel később szembesülnek a történtekkel, és tudnak a biztosítóhoz fordulni.)
Hasonló nagyságrendű összeget fizettek ki a társaságok a teljes júniusi viharszezonban. A mostani bejelentések kiváltói elsősorban a szélvihar, a felhőszakadás, a beázás, a villámlás, de feltűnően sok a jégverések okozta kár is.
A május-augusztus végi kiemelt viharszezonban a biztosítók ebben az évtizedben már 83 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki a mintegy 1,15 millió bejelentésre a lakásbiztosítási szerződések alapján. Ezen időszak alatt a 2010-es év volt eddig a katasztrófáktól leginkább sújtott. Akkor 312 ezer bejelentésre 30 milliárd forintnyi kárt térítettek meg a társaságok.
Siessenek a bejelentéssel
A biztosítók arra kérik ügyfeleiket, hogy amint szembesülnek a viharok által okozott károkkal, tegyék meg bejelentéseiket, személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is. A kárszemléig - amelyet a társaságok a bejelentést követően néhány napon belül igyekeznek elvégezni - csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefon segítségével. A kisebb összegű lezárt károk esetén számíthatnak arra, hogy a kifizetések napokon belül megtörténnek.
A több mint négymilliónyi hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A piacon erős a verseny: tizennégy társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások (otthonunk méretétől és típusától függően) már havi néhány ezer forintért is elérhetőek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!