A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megvizsgálta az Avalue Befektetési Kft. előzetes szakhatósági állásfoglalásra vonatkozó kérelmét a Lapcom Kiadó Zrt.-vel történő összefonódásáról, amelyet jóváhagyott - írta közleményében az NMHH. Azaz a tervezett összefonódás nem sérti "a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését". A tranzakciót a Gazdasági Versenyhivatalnak is engedélyeznie kell.
A Lapcom adja ki a - honlapja szerint - Magyarország legnagyobb példányszámban értékesített regionális napilapját, a Kisalföldet, a Csongrád megyei Délmagyarországot, valamint a Bors című országos bulvárlapot. A tervezett tranzakcióról a múlt héten számolt be a Magyar Nemzet a Médiatanács július 25-i ülésének napirendjére hivatkozva.
Kapcsolódó
A Lapcom tulajdonosa a kajmán-szigeteki bejegyzésű Radio Bridge Media Holdings Ltd., amely feltételezhetően jó árat kér a tavaly tízmilliárd forint nettó árbevétel mellett 1,4 milliárd forint nyereséget termelő kiadóvállalatért.
A vevő céget, az Andrew G. Vajna (a magyar cégjegyzékben Vajna András György) közvetett tulajdonában lévő Avalue Befektetési Kft.-t idén áprilisban alapították, a fő tevékenysége a vagyonkezelés. (Vajna a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 listája szerint 60 milliárd forintos becsült vagyonnal a tizennegyedik legmódosabb magyar.)
Rövid idő alatt elkeltek a megyei lapok
A magyarországi megyei lapok többségét - a tavaly október óta a Mészáros Lőrinc közvetett érdekeltségében lévő - Mediaworks Zrt. adja ki (egyebek mellett a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot is, s hamarosan a kormányközeli Magyar Időket is).
Három regionális napilap (Észak-Magyarország, Hajdú-bihari Napló és Kelet-Magyarország) pedig Heinrich Pecina osztrák üzletember cégéhez került. Az újságokat kiadó Russmedia Kft. hétfőn közleményben jelentette be, hogy eladta magyar és romániai lapjait a Media Development Management Kft.-nek, amely az ausztriai CPS Investment Services AG leányvállalata. A HVG információi szerint Pecina MKB-s és takarékbankos hitel segítségével vásárolt.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót