Honnan jönnek a mobiltelefonok? - Itt a lista

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A neves gazdaságszociológus, Gary Gereffi és szerzőtársa, Joonkoo Lee egy nemrég megjelent tanulmányukban elemzik a mobiltelefonok globális értékláncában végbement változásokat. A legjellemzőbb trend, hogy az 1990-es évek vége és a 2000-es évek eleje óta a termelés áttevődött a nagy telefonmárkák hazáját jelentő fejlett nyugati országokból a feltörekvő országokba. Ezeken az országokon belül pedig a gyártás pár körülhatárolható régióban koncentrálódott, ahol a méretgazdaságosságot kihasználva a márkacégek és beszállítóik szorosan integrált termelői "hotspotokat" hoztak létre. Ezek a központok egyúttal megnehezítik a kevésbé fejlett országok belépését a termelési láncba.

A mobiltelefon-gyártást a 2000-es évtized elején még a nyugati országok dominálták, 2001-ben a top−5 gyártó ország Németország, az Egyesült Királyság, Dél-Korea, az USA és Finnország volt. Az évtized közepétől azonban a termelés folyamatosan a feltörekvő piacokra költözött, elsősorban Kelet-Ázsiába, azon belül is Kínába, ahonnan mára a világ telefonexportjának a 70,6 százaléka származik. A fejlett országok termelésének visszaesését jelzi, hogy míg Németország 2001-ben a legnagyobb mobilexportőrként a világ kivitelének 13 százalékát nyújtotta, tíz évvel később már csak kicsivel kevesebb mint három százalék érkezett német gyárakból. A 2000-es évek közepéig úgy tűnt, hogy komoly kihívóként versenybe száll Brazília és Malajzia, azonban a 3-4 milliárd dolláros 2006-os csúcs után mindkét országban alábbhagyott a lendület és 2011-re a kibocsátás 1 milliárd dollár alá esett. A legújabb feltörekvők között találjuk Indiát és Csehországot, ahol az export csak 2007 után indult növekedésnek. Gereffi és Lee szerint ez a két ország, valamint Románia és Vietnam az elkövetkező öt-tíz évben a mobiltelefon-export élmezőnyébe kerülhet. Magyarország a kutatók szerint az élvonalba tartozik, 2012-ben még a tíz legnagyobb exportőr között szerepelt és folyamatosan növelni tudta részesedését a világkereskedelemben (a tanulmány készítésekor még nem állt le a komáromi Nokia-gyár).

Amellett, hogy a termelés a feltörekvő országokban összpontosul, a másik fontos trend a termelés országokon belüli koncentrációja. Kínában a telefon és egyéb könnyű elektronikai eszközök gyártása a Gyöngy-folyó deltavidékén összpontosul, ahol mind a márkacégek, mind a nagy beszállítók és alvállalkozók, mind a Foxconn és a Flextronics gyárai megtalálhatók, és ahol a földrajzi közelség miatt ki tudják használni a méretgazdaságosságból származó előnyöket és gyorsabban tudnak reagálni a megrendelők igényeire. A beszállító cégek maguk is máshonnan költöznek a gyakran különleges exportzónaként működő területekre, nyugati országokból követve a márkacégek termelését a fejlődő országokba, vagy − mint például az előbb említett két legnagyobb alvállalkozó − Tajvanból vagy Szingapúrból irányítva a termelést. A mobilpiacon tapasztalható koncentráció, amelynek során az Apple és a Samsung egyre nagyobb részét fedi le a világ telefoneladásainak, az alvállalkozóiknál is folyamatos növekedést eredményez. A földrajzi koncentráció és integráció viszont azt is jelenti Gereffi és Lee szerint, hogy a termelést egyre nehezebb lesz új helyszínekre átszervezni, a gyárak és vállalatok egyre jobban beágyazódnak a helyi társadalomba, aminek hatására a munkások és civil szervezezetek egyre hatékonyabban tudják majd a munkakörülmények javítását követelni. Ennek jelei azonban a Foxconnon és társain egyelőre nem látszanak.